Elkezdődtek az őszi bajnoki fordulók – Labdarúgás

Szeptember 8.-án, szombaton csaptak össze u16 és u19.-es játékosaink a Jászfényszarui VSE csapataival. A 16-os korosztály a 8. percben kapott gólt még az első félidő végén két egymást szorosan követővel viszonozta. Martfű 3-1 re győzött. U19-es csapatunk ez alkalommal 6-2-es vereséget szenvedett.



Másnap, vasárnap, nagy létszámú hazai néző előtt, a felnőtt csapat Tiszaföldvárral mérkőzött meg hazai pályán. Ez a meccs 3-0-ra zárult, a szomszéd település csapata javára.

Ebben a szezonban a helyi utánpótlás létszámát bővítette, hogy a környező településekről is érkeztek játékosok: Kengyel, Csépa, Rákócziújfalu, Cibakháza, Tiszaföldvár és Mezőhék fiataljai is jelentkeztek a martfűi csapatokba – tájékoztatott Csík Zoltán technikai vezető.

Az u7-u9 korosztály edzője Farkas Roland, az u11-u13 csoportok edzéseit Trencsényi Tamás, az u14-u16 korosztály edzéseit Berta Milán, az u19-es korosztály edzéseit Nagy Ferenc vezeti. A felnőtt csapat munkáját Földi Tibor irányítja.

A Martfűi Labdarúgó Klub tavaly 120 játékost számlált utánpótlással és felnőtt játékosokkal együtt, az idei szezonban ez jelenleg 100 fő körül van. 

A felnőtt csapat "szétszéledt", újra kellett építeni. Kunhegyes és Szászberek után lehetőség lett volna a felnőtt csapat I. osztályba való lépésére is. Martfű ezt sajnos nem tudta vállalni, továbbra is a II. osztályban szerepel, így Jászkisér lépett feljebb.

Ettől a szezontól a Martfűi Labdarúgó Sportegyesület is teljes mértékben áttért az elektronikus statisztika vezetésére. A meccsek időpontjai, eredményei vagy akár a csapatok, egyes játékosok legfrissebb statisztikái megtalálhatóak az MLSZ adatbank oldalán.

A klub aktuális híreit, a mérkőzések időpontjait, eredményeit és képeit az MLSE - Martfű hivatalos facebook oldalán találhatják meg a szurkolók.

Az MLSZ adatbank oldala: ada1bank.mlsz.hu

Facebook oldaluk: https://www.facebook.com/MLSE-Martfű-1533522700038077/

Herbály Jánosné

Tovább a képekhez ›››