Mese, tánc, játékok és kézműveskedés

Nyári zsongás címmel tartott tábort a Városi Könytvár és a Hely- és Ipartörténeti Gyűjtemény 2019. július 8-12-ig. A sokszínű programkínálat elsősorban az alsó tagozatos korosztályt szólította meg. Meséléssel, néptánccal, mozgásos játékokkal, közös daltanulással telt el az öt nap. Mindegyik alkalommal megismerkedhettek egy-egy népi kismesterséggel is.



Az első napokban többféle módon igyekeztünk megtanulni egymás nevét, majd pedig bemelegítő játékokat játszottunk. Minden nap elhangzott valamilyen formában, Székácsné Tálas Gabriella hangján, a Kézműves mese. Hamar belopta magát a gyerekek szívébe Róza a kevély polgárlány és a kitartó, falusi Péter fiú története. Az ebből készült papírszínház képeit, régi fekete-fehér fotók és a mai számítógépes technika segítségével, Tarjányi Nóri alkotta meg. A szórakoztató, ámde tanulságos mese köré szőttük a tábor napi „kínálatát”. Több, mint száz évet utaztunk vissza a múltba, egy elképzelt kisvároska vásári forgatagába. Ma már szinte ismeretlen szófordulatokat, kifejezéseket tanítottunk meg, s talán még valamit. Valamit, ami kortalan: mindenkinek szüksége van szeretetre.

A táborban ott voltak az általános iskola nyári napközisei, és nagy örömünkre, szép számmal hozták el a szülők gyermekeiket otthonról is. A gyerekek nagyon lelkesek és aktívak voltak. Minden érdekelte őket, a Kézműves mesét is hamar megjegyezték, s szívesen kapcsolódtak be a játékokba is. Jógáztak, néptáncoltak, énekeltek, báboztak, mesét adtak elő, mesedominóztak. A napi teendőkben kolléganőnk Horváth Ágnes volt segítségünkre. Ahhoz, hogy a táborozók családias körülmények között érezzék magukat, nagyban hozzájárult Kása Krisztina és Bihari Erzsébet munkatársunk. Szeretettel kínálták, óvták, vigyázták a gyermekeket és segítettek nekik a kézműveskedésben.

Eiler Zita muzeológus irányításával hétfőn az agyagozást, kedden Mészárosné Brigivel a kékfestést, szerdán a rongybabakészítést, csütörtökön Juhászné Hidvégi Edittel a mézeskalács díszítést, pénteken a nemezelést próbálhatták ki a táborozók. A gyerekek élvezték a kézműves foglalkozásokat, és örömmel vitték haza az elkészült munkákat. Köszönjük a sok segítséget a könyvtárban iskolai közösségi szolgálatot teljesítő Gabikának, Dávidnak, valamint a nálunk szakmai gyakorlaton lévő Szabinak.

Sok-sok ötletet, kedvességet „gyúrtunk” a programkínálatunkba, és nap mint nap azt tapasztaltuk meg, mennyire vevők minderre a gyermekek és milyen hálásak mindezért a szülők. Az egy hét alatt kellemesen elfáradtunk, de mi is élveztük minden egyes pillanatát.

Kengyel Éva, a Kézműves mese írója

Támogató: Európai Szociális Alap

Tovább a képekhez>>>