Kézműves mesterségek tábora

A nyári szünet első napjaiban kézműves táborba vártuk a gyerekeket, ahol a Csoóri Sándor Alap támogatásával 30 gyerek öt napon keresztül hat népi kismesterséget próbálhatott ki. A szervezésben Juhászné Hidvégi Edit, mézeskalácskészítő-díszítő, a Kézművs Ház szakmai vezetője állt a művelődési központ dolgozói mellett. A tábor célja, hogy a Tiszazugban egykor általánosan használt alapanyagokkal – agyag, szalma, csuhé – egy-egy mesterség kezdő lépéseivel és a hagyományos díszítési lehetőségekkel megismerkedjünk. Az első napot a Házi áldás című papírszínházas mesével kezdtük és a Pécskői Család Alföldi Kerámia Gyűjteményében néztük meg a népi használati eszközöket, különösen azokat, melyek készítését táborozóink is kipróbálhatták a hét során.



Minden nap négy oktató - többen közülük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület tagjai - várta a gyerekeket, akik így betekintést kaphattak több mesterségbe. Hornyákné Sila Katalin, mezőtúri fazekas, népi iparművész a korong nélküli formázási technikákat mutatta be, Antal Borbála szalmafonó, kézműves szakoktatóval csuhéból és szalmából készítettek díszeket a gyerekek. Dr. Csépányi Krisztinával, akivel kipróbálhattuk már a szappanöntést is, most népi gyöngyékszereket tervezhettünk és készíthettünk el. Virág Lajosné Rózsika megismertette a gyerekekkel a szalagszövést, a különböző, többágú fonásokat és azokat az egyszerű eszközöket, melyekkel akár otthon is dolgozhatnak. Egy délelőtt erejéig a nemez is beköltözött a táborba, pipacsok és kígyók készültek a színes gyapjúból, és minden nap finom mézeskalács illata lengte be nem csak a Kézműves Ház, de a Művelődési Központ tereit is. A gyerekek nyújtották, szaggatták, kenték és díszítették is Juhászné Hidvégi Edittel a mutatós édességet, a pénteki, utolsó napot mézeskalács-kóstoló zárta és igazi, mesebeli mézeskalácsház is „épült”. A hét során készült tárgyakból kiállítást rögtönöztünk, ahol a gyerekek maguk is láthatták, rövid idő alatt milyen sok értékes, hagyományos technikával készült tárgy került ki a kezeik közül.

Köszönjük oktatóinknak ezt a hetet, a gyerekeknek a kitartást és a türelmet, reméljük sok örömet adott nekik a tábor!

Eiler Zita

muzeológus

Tovább a képekhez>>>

Támogató:

Csoóri Sándor Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma