2018

Az államalapításra és államalapító Szent István királyunkra emlékeztünk Magyarország nemzeti ünnepén és hivatalos állami ünnepén, augusztus 20-án, Martfűn.
„A magyar kultúra legyen olyan fogalom, ami egész éven át inspirál minket arra, hogy becsüljük meg egymást és az elődeink által létrehozott kulturális - szellemi értékeket” – idézte kultúranapi köszöntőjében Kalász Márton költő szavait Asztalos Árpádné, városunk 57 esztendős művelődési intézményének igazgatója.