Kiemelt

Minősített Közművelődési Intézmény Címet nyert a Művelődési Központ

A Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár másodszor nyerte el a „Minősített Közművelődési Intézmény" Címet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett pályázaton – a 2019/2020-as évet minősítő, kiemelkedő munkája eredményeként – először 2021-ben nyerte el Művelődési Központunk.

RIGO Kft.: Jelentős Fejlesztések a Széchenyi Terv Plusz Támogatásával

A RIGO Szerszám- és Formakészítő Kft. a Széchenyi Terv Plusz program keretében benyújtott sikeres pályázatával 406,50 millió forint feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatásban részesült. A Martfűn működő vállalat ezen támogatás felhasználásával eszközbeszerzést, ingatlanberuházást, kísérleti fejlesztést, információs technológiai fejlesztést valósított meg, valamint tanácsadási szolgáltatásokat vett igénybe. Emellett a cég nemzetközi piaci megjelenését is elősegítette marketingtevékenységgel, amelynek része volt a németországi DRUPA kiállításon való részvétel is.

Tehetségek ünnepe Martfűn, így zajlott a decemberi gála

A Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár színházterme idén ismét ünnepi díszbe öltözött, hogy méltó környezetet biztosítson a város ifjú tehetségeinek. A Tehetség Gála mély tiszteletet és elismerést kifejező pillanatokkal várta a résztvevőket, ahol sportoló gyerekek, edzők, és a közösségi élet kiemelkedő alakjai gyűltek össze.

Pályázati felhívás felnőtt háziorvosi praxis működtetésére

Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet Martfű II. számú háziorvosi körzetében a területi ellátási kötelezettséggel járó felnőtt háziorvosi szolgálat személyes közreműködéssel, vállalkozási (egyéni vagy társas) formában történő ellátására és a hozzá tartozó iskola-egyészségügyi szolgáltatásra. A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos, érdemi pályázat elbírálásáig.

Pályázati felhívás felnőtt háziorvosi praxis működtetésére 2022.06.10.

Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet Martfű II. számú háziorvosi körzetében a területi ellátási kötelezettséggel járó felnőtt háziorvosi szolgálat személyes közreműködéssel, vállalkozási formában történő ellátására. A pályázat benyújtásának határideje: 2022. június 30.

Elektronikai hulladékgyűjtés – IDŐPONT VÁLTOZÁS Pótnap: november 12. szombat

2022. november 12. szombat 8-tól 11 óráig minden használaton kívüli, korábban árammal, akkumulátorral vagy elemmel működő gépet, készüléket le lehet adni a Martfű, Május 1 út 1. szám alatt, a VOLT AC RAKTÁRNÁL.

November 21-én áramszünet Martfűn

Folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán az Opus Titász Zrt. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. A szükséges munkálatok ideje alatt, 2022. november 21-én hétfőn 9:00-től 12:00 óráig Martfű több utcáját (Mandula, Petőfi S., József A., Kossuth L., Arany J., Zrínyi M., Deák F., Tompa M., Hunyadi, Vasvári P., Tisza A.) érintő  áramszünet lesz – tájékoztatta az önkormányzatot az Opus Titász Zrt.

Ebösszeírás, elhullt eb bejelentése adatlapon, 2022. október 31-ig – Az adatszolgáltatás kötelező

Tisztelt Ebtartók!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (Ávt.) 42/B. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján az eb tartási helye szerint illetékes önkormányzat ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – három évente legalább egy alkalommal – ebösszeírást végez.

Értesítés veszettség elleni eboltásról

A Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium 164/2008. (XII. 20.) FVM rendelete alapján minden 3 hónaposnál idősebb ebet veszettség elleni védőoltásban kell részesíteni.

Október 3-án áramszünet Martfűn

Folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán az Opus Titász Zrt. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a szolgáltatás időszakos szüneteltetése. A szükséges munkálatok ideje alatt, 2022. október 3-án hétfőn 8:00-tól 14:00 óráig Martfű több utcáját (Tulipán, Szegfű, Munkácsy, Akácfa, Madách, Széchenyi) érintő  áramszünet lesz – tájékoztatta az önkormányzatot az Opus Titász Zrt.