Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Közvetlen támogatás a Heinekentől a természetvédelem jegyében - Átadták Martfűn a cég jótékonysági programjának jutalmait

Városszépítő kezdeményezések valósulhatnak meg abból a támogatásból, amelyet a Heineken Hungária Zrt. ajánlott fel a „Heineken Hungária Martfűért” jótékonysági program keretében. Az immár ötödik alkalommal megrendezett akció során ismét a városlakók döntöttek arról, hogy milyen projekt valósuljon meg a felajánlásból. Idén a Martfűi Városszépítő Egyesület nyerte a 1,5 milliós támogatást, Martfű Város Önkormányzata pedig 500 ezer forinttal gazdagodott - tudtuk meg a program záró rendezvényén, 2012. december 11-én.

A 2008-ban elindított jótékonysági program alapja, hogy a Heineken Hungária társadalmi szerepvállalásával is erősítse jelenlétét a helyi közösségek életében. A jótékonysági program a helyi városvezetéssel együttműködve, a városok civil kezdeményezéseit kívánja támogatni. A söripari vállalat és a program fővédnöke, dr. Kiss Edit polgármester évről-évre közösen választják ki azt a három civil szervezetet, amelyek közül aztán Martfű lakosai internetes szavazás során döntik el, kik és milyen programok kapják a milliós nagyságrendű támogatást. Ebben az évben újítás, hogy témát is kapott a program, a szervezetek célkitűzései a természetvédelemre fókuszáltak.

Mindazok, akik részt vettek a döntéshozatalban november 8. és december 8. között adhatták le támogató voksaikat. A városlakók aktív részvételének köszönhetően a következő eredmény született:

I. helyezett lett a Martfűi Városszépítő Egyesület, amelynek tagjai az 1,5 milliós támogatásból elsősorban a Tisza-partot hozzák rendbe, de a város számos pontján végeznek majd felújításokat, virágosítást.

II. helyezést ért el Martfű Város Önkormányzata, akik a megnyert félmillió forintnak köszönhetően fásítási programjukat folytatják, ezúttal az óváros területén.

A jótékonysági program keretében 2012-ben immáron ötödik alkalommal ajánlott fel a martfűi sörgyár vezetése anyagi támogatást városunk szebbé tételére, és ahogyan az ünnepélyes díjátadón a martfűi gyár vezetője, Turóczy Zoltán ígérte, az előző évekhez hasonlóan, idén is aktívan kiveszik részüket a gyár dolgozói a pályázó civilszervezetek terveinek megvalósításában.

Magyar Mária


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város