Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Martfű Város Kultúrájáért” díjban részesült Kissné Széll Anikó, a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium ének-zene szakos tanára, ifjúságvédelmi felelőse

Anikó több mint egy évtizede a középiskola pedagógusa, munkavállalásának kezdete óta meghatározó egyénisége az iskola kulturális életének. Munkájának, lelkesedésének köszönhetően 2001-ben ismét megalakult az iskolai énekkar, mely számos szép eredményt szerzett.

Kissné Széll Anikó ének és zene melletti elkötelezettsége nem csupán az iskolai énekkar vezetésében, koordinálásában mutatkozik meg, hanem meghatározó tagja a Martfű Városi Nőikarnak is. A kultúrában való jártassága nem csupán a zene területén mutatkozott meg, az elmúlt években egyre intenzívebben foglalkozott a rajzzal és a vizuális kultúrával, diákokkal is foglalkozik ezen a területen, szakkört vezet, kiállításokat rendez az iskolában.

Anikó kultúraközvetítő az iskolában, a zenén, éneken keresztül igyekszik minél több szépséget átadni a tanítványainak. Kreativitását, kézügyességét is kamatoztatja munkájában, még a pályaorientációs órákon is megjelenik a kultúra, a művészet.

Kissné Széll Anikónak nagyon sok megszervezett színházi estet is köszönhetnek a középiskola pedagógusai és városunk lakói.

Tanárnőként kimagasló érdeme van abban, hogy a középiskolás diákok a könnyűzene mellett komolyzenei jártasságot is szereznek. Országos versenyeken is kimagasló eredményeket érnek el tanítványai.

 Önmaga is foglalkozik a művészetekkel, és ezek XXI. századi módszerekkel történő átadásán is fáradozik. Több alkalommal zenés színpadi előadást rendezett az iskola diákjainak előadásában. Felkarolja az ifjú zenei tehetségeket, az iskolai zenekarokat, és segíti pályafutásukat. Az iskolai- és városi műsorok elengedhetetlen része az ének és a zene, a középiskolai énekkar számos esetben közreműködője ezeknek a műsoroknak. Legutóbb a városi karácsonyi műsorban vállaltak szerepet tanítványaival együtt. Családi életén belül is fontos a kultúra átadása, a zene és az irodalom szeretete, lánya kiváló, tehetséges versmondó, több városi és megyei verseny díjazottja.

Kissné Széll Anikó alakítója, formálója és aktív részese városunk kulturális életnek, kiváló pedagógiai munkájának köszönhetően a középiskolás fiatalok is egyre több kulturális eseménybe kapcsolódnak be.

Köszönet érte!

Szeretnénk, hogy töretlen lelkesedésével és tudásával még sokáig segítse városunk kulturális munkáját.

Ehhez kívánunk erőt, egészséget és szakmai sikereket.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város