Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A Bata-emlékbizottság felhívása - 2013 február

Tisztelt Támogatónk!


A Ba»a-emlékbizottság tisztelettel fordul Önhöz!

 

Városunk, Martfű megalapítása, történelme egyedülálló, különleges! Azért különleges, mert – amíg a legtöbb település kialakulásának története tisztázhatatlan a múlt ködében – városunk esetében dokumentált a hajdani cipőgyár és a mellette kialakuló település megalapításának hiteles története. (Ezen dokumentumokat honlapunkon s a közeljövőben kibővülő Ba»a-emlékkiállításon az érdeklődő nagyközönség elé tárjuk!) Jan Antonin Ba»a elképzelésének megfelelően elődeink több mint 70 évvel ezelőtt a Martfű-pusztán valódi zöldmezős vállalkozásba kezdtek: gyárat, várost építettek. Településünk egyike a világszerte megtalálható, közel száz Ba»a-városnak. Így jöhetett létre a CIKTA Rt. cipőgyára, későbbi államosításával a Tisza Cipőgyár és az azóta megszűnt jogutódai. Ám a cipőipari tevékenység, a szakmai kultúra a városban ma is él, míg maga a település virágzó, fejlődő, élhető kisvárossá fejlődött.

 

70 év elteltével a gyár- és városalapítónak még nincs emlékhelye Martfűn. Ezért éreztük kötelességünknek, hogy a város megalapítója, Jan Antonin Ba»a emlékét méltó módon, köztéri szobor formájában megörökítsük. Célunk, hogy összefogással, közadakozással kimutathassuk tiszteletünket az alapítónak, s személyén keresztül azoknak az embereknek, akik a hajdani Martfű-pusztára terveket készítettek, gyárat, várost, utakat és közműveket, iskolát álmodtak, s meg is valósították.

 

Szeretettel várjuk Önt és családját is a 2013. március 9-én 19 órai kezdettel, városalapítónk, Jan Antonin Ba»a tiszteletére megrendezésre kerülő VÁROSI JÓTÉKONYSÁGI BÁLUNKRA, amelynek bevételét teljes egészében Jan Antonin Ba»a emlékművének készítésére fordítjuk.

 

Tisztelettel kérjük, amennyiben kezdeményezésünk célját Ön is magáénak vallja, úgy lehetőségéhez mérten szíveskedjen anyagi vagy tárgyi felajánlással támogatni. Erre lehetőség van csekken és számlán is befizetni a Martfű Város Önkormányzata 10700309-66893729-51100005 sz. számlára. Kérjük jelezni: Ba»a-emlékműre.

 

SZÍVESEN FOGADUNK TOMBOLA-NYEREMÉNY FELAJÁNLÁST IS, a Művelődési Központban, február 25-től. Amennyiben igényli, tombola ajándékáért helybe megyünk. Tel.: 450-146

 

Báli belépőt elővételben, ugyancsak a Művelődési Központban lehet vásárolni.

 

Segítő szándékú támogatását előre is köszönjük! 


A Ba»a-emlékbizottság nevében: Rágyanszky István
2013. február 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város