Kreatív szakkörök óvodától iskoláig
A TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0293 „Kreativitás és szabadidő” nyertes projekt többféle elemet is tartalmaz, melyeket a partnerintézményekkel együtt valósítunk meg. A témanapok és versenyek mellett, az uniós pályázat fő gerincét a kreatív szakkörök adják. Az előkészítő, egyeztető megbeszéléseket követően az óvodákba és az iskolákba is kézműves csoportok indultak el október közepétől.
A Munkácsy úti tagóvodában megalakuló Tulipán és Margaréta szakkör kicsinyei Bíró Gabriella óvónő gondoskodó iránymutatásával alkotnak. Az újszerű technikák és különleges anyagok megismerése és alkalmazása ugyan ebben a korban is fontos, de mindennek esszenciája az élményszerzés. A festést tenyér- és ujjnyomattal éppúgy kipróbálták, mint ecsetet használva. A már megvalósult több mint tíz alkalmon báb-és lampionkészítés, olajkréta használata is helyet kapott. Decemberben, a hónap ünnepköréhez kapcsolódva fenyőfát, karácsonyi ajándékokat, díszeket készítettek. Januárban pedig a tél került fókuszba.
A Játékvár Óvoda és Bölcsőde Kossuth úti tagintézményének Szivárványcsoportját Vargáné Nagy Katalin vezeti. Tetszetős tárgyak kerültek ki a gyermeki kezek közül: 3D-s tök és formacsillag, bagoly ablakdísz, batikolt terítő. Karácsonyhoz közeledve pedig szappant öntöttek, gyertyát készítettek, díszt és ajándékot alkottak.
Ugyanennek az óvodának másik csoportja a Százszorszép szakkör, melyet Béltekiné Solymosi Anikó irányít. A gyermekek egyszerű kellékekkel is dolgoztak: fonallal, papírral, gipsszel, valamint különleges anyagokkal is. Főként ajándékokat, képeket, állatokat, különféle figurákat készítettek eddig. Ezeket a tárgyakat finom motorikus készségeiket és fantáziájukat igénybe véve alkották.
A Május 1. úti tagóvoda Csiga csoportja Kávási Istvánné vezetésével exkluzív hozzávalókat használt az eddigi szakköri alkalmakon. Az ovisok mintáztak, kötöttek, festettek, nyomdáztak, hímeztek. E változatos technikák lehetőséget adtak a minél többféle alkotómunka megismerésére. Decemberben, januárban mikuláscsizmát, gyertyatartót, tájképet is készítettek.
A tagóvoda másik szakköre a Katica nevet viseli. Varczag Györgyné a kisgyermeki élet fontos szereplői: lepke, kismadár, fa, levél keltek életre a kis kezek között gyöngyfűzéssel, írisz technikával, modellező massza alkalmazásával. Decemberben, az ünnephez közeledve vasalógyöngyökből karácsonyfadíszt, angyalkát, képeslapot készítettek a karácsony színeivel: arannyal, ezüsttel… Januárban pedig az évszak meghatározó jegye: a hó lett a barkács-múzsa.
A Martfűi József Attila Általános Iskola Barkácskuckó csoportját Kertész Lajosné Marika néni irányítja. A pedagógus az ősz természeti változásához, jeles napjaihoz, a télfordulóhoz igazította a foglalkozások anyagát. Ablakdíszt, emlékeztető falitáblát, ceruzatartót, cukortartót vihettek haza az ősz során, decemberben pedig a hónap ünnepéhez kapcsolódó alkotások születtek.
A kengyeli partnerintézmény: a Kossuth Lajos Általános Iskola Toszkánaszakköre Tótáné Fási Mária vezetésével működik. Foglalkozásaik az évszakok természeti szépségéhez, állat és növényvilágához, a különleges napokhoz kapcsolódnak. Őszi terményekből készítettek képet, majd pedig filcanyagokból őszi gyümölcsöket. A téli ünnephez közeledve pedig ékszert, textil-kollázst alkottak, de sütöttek hagyományos mézeskalácsot is.
A Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola Gimnázium és KollégiumKulissza szakköre azzal a céllal alakult meg, hogy iskolai, városi ünnepségekhez készítsen díszletet. A csoportot az a Kissné Széll Anikó vezeti, aki tavaszra egy tini-musicalt álmodott színpadra az intézmény fennállásának fontos évfordulójára. Ehhez is a hat középiskolás készít majd hátteret, kelléket, promóciós anyagot.
A szakköri tematika sok-sok érdekes, izgalmas és fantáziadús feladatot rejt még az eljövendő hónapokra is.
Kengyel Éva