Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„SZÓLJ KÖLTEMÉNY!” Városi Szavalóverseny

Sokan keresték már a választ arra a kérdésre, mi a vers. Gyermeki és felnőtt nyelven egyaránt nehéz megfogalmazni. Latinovits Zoltán így gondolta:

A vers olyan emberi beszéd, ami a dallal, az ősi dallal rokon. Rokon avval a kimondhatatlannal, ami már-már titkos, sámáni mesterség. A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. (Verset mondok - részlet)

 Erre a különleges emberi beszédre biztatjuk a gyermekeket minden évben. A vers ünnepe, a Költészet Napja alkalmából „Szólj költemény” címmel az idén is megrendeztük a Városi Szavalóversenyt. Ezúttal a Martfűi József Attila Általános Iskolával közösen szerveztük meg az eseményt. Egy délután versenyeztek az alsós és a felsős diákok. Eredményt kétszer hirdettünk négy kategóriában. Külön értékeltük az 1-2. és 3-4. évfolyamosokat, majd az 5-6. és a 7-8. évfolyamosokat.

Nagy öröm, hogy rendre minden évben, így az idén is nagy létszámmal jelentkeztek a szavalni vágyó gyermekek. Még mindig sok kisdiák van, aki szereti az irodalmat, a verseket, a szép szavakat, aki nem rest megtanulni sokszor igen hosszú költeményeket, és bátran kiáll társai, a közönség elé. Öröm ilyen gyerekeknek versenyt rendezni. Egyre nagyobb értéknek tekintem, ha egy gyermek sok elfoglaltsága, iskolai feladatai, a modern kor kísértései mellett időt szentel arra, hogy értelmezzen, megtanuljon egy verset. Hosszú út vezet a szavalóversenyig. Kitartás, türelem kell ahhoz, hogy a kiválasztott verssel ki lehessen állni a zsűri, a közönség elé.

Az alsó tagozatos gyerekek versenyét egy kis játékkal kezdtük. Mókás légző és bemelegítő gyakorlatokkal űztük el az izgalmat, feszültséget. Biztattunk mindenkit, hogy bármilyen eredmény születik, ne legyen csalódott, hiszen, ahogyan minden évben elmondjuk, nyertes az, aki megtanul egy verset, mert fejleszti a memóriáját, gyarapszik lelke, elméje tőle. Hallgatva a többieket jól szórakozhat, tanulhat abból is. A verseny célja elsősorban az, hogy jól érezzük magunkat, hogy megjutalmazhassunk mindenkit azért, hogy vállalkozott erre a szép feladatra. Mégis, hogy külön is értékelhessük azokat, akik kiemelkedően teljesítenek, erre a délutánra két háromtagú zsűrit hívtunk meg:

Az alsósok versenyére Nyíri Istvánné, Katika nénit, tanító nénit, Vatai Zsigmondné, Erika nénit, aki magyar nyelv és irodalmat tanít az általános iskolában és minden évben megrendezi a mesejátékot, és Márki Évát, a Híd Színház tagját, a Generációs Színház művészeti vezetőjét Szolnokról. A felső tagozatosok versenyén a díjazottakat Horváth Zoltánné, a Városi Könyvtár egykori könyvtárosa, Biliczné Szabó Gyöngyi, a helyi középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára és Márki Éva választotta ki.           

A szavalóverseny mindig nagy élmény versenyzőnek, közönségnek, zsűritagoknak egyaránt. Érdekes látni, ahogyan a visszatérő gyerekek változnak, fejlődnek. Látni mindezt abból, hogy milyen verset választanak, hogy adják azt elő évről évre. Köszönet illeti őket már azért is, hogy itt vannak, hogy minden évben veszik a fáradtságot, megtanulnak egy verset, értelmezik azt, élettel töltik meg, majd kiállnak a közönség, a zsűri elé, s nagy bátran előadják, éltetik a verseket.

Azt kívánom, bármilyen eredményt értek is el az idén, őrizzék meg még nagyon sokáig magukban a vágyat a szavalásra, a versszeretetet, és még sokáig örvendeztessenek bennünket hangjukkal!

EREDMÉNYEK

1-2. évfolyam

  1. Pató Luca
  2. Erdélyi Zsolt, Tall Zakariás   
  3. Dorogi Edina, Vágner Hanna

A Városi Könyvtár különdíja: Nagy Imre

3-4. évfolyam

  1. Bakó Ferenc, Nagy Adrián
  2. Farkas Fanni
  3. Kiss Helén

Különdíj: Krakkai Kinga, Zsemlye Emese

5-6. évfolyam

  1. Mester Marcell
  2. Tóth Zalán
  3. Fodor Bence, Pintér Viktória

7-8. évfolyam

  1. Hovodzák Orsolya
  2. Oláh Zsófia
  3. Lengyel Diána

A Városi Könyvtár különdíja: Kókai Doren, Lefor Petra

Szeretettel gratulálok minden szavalónak, felkészítőjüknek, pedagógusoknak, szülőknek.

Székácsné Tálas Gabriella

könyvtárvezető

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011 - 2025 Martfű Város