„Martfű Város Sport Díja” – Balogh József >>>

Rágyanszky István, a szakbizottság vezetője elsőként Balogh Józsefet szólította a színpadra, hogy átvegye a „Martfű Város Sport Díja” kitüntetést.

Balogh József 2005 óta, a Martfűi Úszó és Triatlon Klub megalakulásától a klub elnökeként végzi a kimagasló színvonalú eredményeket elérő sportszervezet irányítását. Munkájának köszönhetően az eltelt tizenegy esztendő alatt az egyesület egyre nagyobb sikereket ért el országos szinten. A klub megalakulása óta nem volt olyan év, amikor ne állhatott volna fel martfűi versenyző országos bajnokságokon a dobogó valamelyik fokára. A versenyzői létszám folyamatos növekedésével egyéniben és csapatversenyeken is kiváló eredményeket tudhattak magukénak, valamint értékes diákolimpiai helyezéseket szereztek a klub színeiben versenyző sportolóik. Az elmúlt években több versenyzőjük kiérdemelte a Héraklész válogatott kerettagságot, és a klub a Magyar Triatlon Szövetség utánpótlás egyesületi ranglistáján 2014-ben a második, 2015-ben a harmadik helyezést nyerte el. A sportszervezet fejlődését igazolja, hogy bekerülhettek a Magyar Olimpiai Bizottság Sport XXI. elnevezésű programba, amely a 6-15 éves korú versenyzők sportágbeli fejlődését támogatja. Munkájuk elismeréseként a Magyar Olimpiai Bizottságtól közel tíz éve rendszeresen kapnak anyagi támogatást és sporteszközöket is a megfelelő felkészülésük biztosításához.

Az eddig eltelt időszakban Balogh József elnök vezetésével a Martfűi Úszó és Triatlon Klub egyre aktívabban kapcsolódott be a tevékenységükhöz kötődő különböző városi sportrendezvények szervezésébe, lebonyolításába is. A helyi általános iskolával és a középiskolával közösen rendszeresen szervezett mezei futó-, duatlon és triatlon versenyeket, valamint húsz alkalommal városi futóversenyt, amellyel sokat tett a helyi sportélet fellendítése, a sportolás népszerűsítése érdekében.

Évek óta töretlen népszerűségnek örvendő, rendkívül eredményes sporttevékenységével Balogh József sportvezető olyan érdemeket szerzett a város sportéletében, amely elismerésre, „Martfű Város Sportdíjára” méltó.

Balogh József köszönetét fejezte ki azoknak, akik ezt a díjat neki ajánlották, és akik az úszó és triatlon klub sikeréhez hozzájárultak. – Akik itt vannak, tudják, hogy sportvezető, edző vagy egy elnök ezt a díjat önmagában nem kaphatná meg. Sokan tettek azért, hogy én ezt a díjat kiérdemeljem: a jelen lévő gyerekek, a triatlonisták, a szüleik. Köszönöm nekik, a kollégáimnak, az edzőinknek és a családomnak, mindazoknak, akik segítenek már évek óta, hogy ezt a szintet tudjuk tartani. Nélkülük nem sikerülhetnének ezek a gyönyörű eredmények, amiket elérnek a triatlonisták.

 

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város