Szögedi Lászlóné >>>

Martfű város egészségügyi feladatainak ellátása terén végzett kimagasló színvonalú szakmai munkája elismeréséül, a Semmelweis-nap alkalmából, kifejezve az itt élők tiszteletét és megbecsülését, „Martfű város közszolgálatáért” díjban részesült SZÖGEDI LÁSZLÓNÉ háziorvosi szakápoló.

 Szögedi Lászlóné Ducsai Dóra 35 éve dolgozik az egészségügyben, ebből 34 évet Martfűn, mint körzeti, majd háziorvosi szakápoló.

Gyermekkorát Tiszalúcon töltötte, tanulmányait pedig Miskolcon végezte. 1982-ben kapott általános ápoló és asszisztensi oklevelet. Egy évet dolgozott a miskolci Szent Péter Kórházban, majd az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár megalakulásakor, férjét követve, Martfűre költözött.

1983 óta dolgozik a martfűi egészségügyben. Először Dr. Harsányi Ilona, majd Dr. Bozó József háziorvosoknál végzett ápolói és asszisztensi munkát. 1991 óta Dr. Solt Magdolna háziorvos mellett látja el magas színvonalon feladatait.

1996-ban háziorvosi ápolónői szakképesítést szerzett.

A betegekkel való emberséges, lelkiismeretes kapcsolata példaértékű. Munkáját mindig nagy szeretettel valamint kimagasló szakmai hozzáértéssel végzi. A hozzáfordulókkal barátságos, együtt érző, segít úgy a testi, mint a lelki bajok gyógykezelésében. Számos beteget, családot rendszeresen látogat, hathatós segítséget nyújtva a betegeknek.

Áldozatos munkáját nem csak a betegek, de a kollégái is messzemenően elismerik. Városunk egészségügyi intézményének felújításánál kimagasló szervezési képességével fogta össze a munkálatok során keletkezett problémák megoldását, igyekezett mindent úgy szervezni, hogy a betegellátás az építkezés alatt is zavartalan legyen.

Az egészségügyi dolgozók szakmai elismerése és az ellátott betegek megelégedése alapján is, továbbá lelkiismeretes, áldozatkész munkáját figyelembe véve, méltó e jeles díjra, melyhez sok szeretettel gratulálunk. További munkájához sok sikert, eredményes, boldog éveket kívánunk!

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város