Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Együtt ünnepelték a különleges, kerek évfordulót

Tóth Lajosné Szabó Esztert köszöntötte 90. születésnapja alkalmából szeretettel városuk önkormányzata nevében dr. Papp Antal, Martfű polgármestere és Szász Éva jegyző, 2020. július 10-én, pénteken. Esztike néni és vele együtt élő lánya, Bencéné Tóth Éva, örömmel fogadtak bennünket Munkácsy úti, barátságos lakásukban, felidézve a kiváló egészségnek örvendő ünnepelt életének fontos állomásait, szép emlékeit.

Ahogy illik, virággal, ajándékcsomaggal és egy emléklappal érkeztünk.

„Ez az emléklap hivatott kifejezni szépkorú polgáraink iránti tiszteletünket és hálánkat. Ebből az ünnepi alkalomból kívánok Önnek jó egészséget és további boldog éveket!” – olvasható a Magyarország miniszterelnöke aláírásával ellátott köszöntő kiadványon.

Esztike néni a mezőtúri tanyavilágban nőtt fel, és ahogyan kortársai közül sokan, 14 éves korától, más fiatal lányokkal együtt, summásként dolgozott egy nagy parasztgazdánál. Férjhezmenetele után párja munkahelyén, a Héki gazdaságban telepedtek le. Háziasszonyként otthon volt a gyerekekkel, jószágokat tartottak, azokat is rendezte.    

1977-ben költöztek Martfűre, amikor azok az emeletesházak épültek, amelyben akkor lakást tudtak íratni. – Itt mit csináljak, furcsa volt az emeletes lakás, visszajártam Hékre, dolgozni. Voltam tejházas, mérlegházas, borjúnevelő, irodákat takarítottam, de a legtöbbet a tejházban dolgoztam – sorolta. A gazdaságból jött el ő is nyugdíjba, 1986 decemberében.

Négyen voltak testvérek. Bátyja és húga már nem lehetnek közöttünk, de, ahogyan mondja, az öccse még megvan. Két lánya közül az idősebbik sajnos húsz éve meghalt. Miután a férje és idősebb lánya pár éven belül elhunyt, fiatalabbik lányával úgy gondolták, hogy összeköltöznek, ő segíti a mindennapokban.

A rokonság, köztük három unokája és három dédunokája, az ország távoli részein él, szétszóródtak. Ezt az igazán különleges, kerek évfordulót azonban együtt ünnepelték. Esztike néni hétfőn, július 13-án töltötte be a 90-et, és a rá következő szombaton gyűlt össze a család egy közös, ünnepi ebédre.

Esztike néni szeret olvasgatni. Mindkét szemét műtötték szürkehályoggal, így most élesen lát. Egy kis tévézés és rádiózás is színesíti a napjait, tesz-vesz a lakásban, esetleg főz, de már azt is csak ritkán.

A veszélyhelyzet, ez a fránya vírus őt is a lakáshoz kötötte. – Ahogyan kiszabadultunk, a dédunokám ballagását az óvodában csak megnéztük együtt! – mondta, büszkén sorolva az őt körülvevő fotókon mosolygó unokák és dédunokák neveit.

Városunk szépkorú lakójának mi is jó egészséget és további szép éveket kívánunk!

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város