Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Derült égből jótékonyság…

Nincs egy hónapja, hogy alapítványunkat megkereste a Dan-Ton Művészeti Közhasznú Egyesület a jótékonysági bál ötletével, amely valóban szinte derült égből ért villámként hatott. Sülyi Károly, az egyesület elnöke ebben az évben ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját, s mint mondotta „elvégre az összefogás éve van!”. Az elgondolás részünkről szimpatikus, s egyben megtisztelő.

Az emberek jó néhány hónapig nem vehettek részt kulturális programon, s most is a megszorításokat tiszteletben tartva kezdtük el a szervezést. A sokféle ötletből végül is teljesen letisztult tervvel a zsebünkben kerestük fel közösen dr. Papp Antal polgármester urat és Szász Éva jegyzőasszonyt. Támogatásuknak és Asztalosné Kocsis Enikő nyitottságának köszönhetően, a teljes Művelődési Központot kedvező feltételekkel igénybe vehetjük a rendezvényre. Polgármester úr a védnöki tisztségre történő felkérésünket is elfogadta.

Terveink szerint a színházteremben tartjuk a megnyitó kulturális programot. A tánchoz az épület két szintjén, két zenei stílust biztosítunk, több fellépővel.

Nem mehetünk el szó nélkül a cél mellett! A Dan-Ton egyesület a jótékonysági bál nettó bevételét felajánlja Margit Idősek Otthona alapítványunknak, az idősek ellátásához szükséges egészségügyi eszközök, jelzőrendszer beszerzésére.

Ehhez a nemes gesztushoz kérjük a támogatásukat, felajánlásukat a 06/70 382-4888 és a 06/70 604-8983 telefonszámon. A belépő- és támogatójegyek az alábbi hirdetésben olvashatók.

Mutassuk meg, hogy az Összefogás évében mi is összefogunk!

Sagátné Fülöp Anikó

kuratóriumi elnök

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város