Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Területi Prima Gála martfűi sikerrel

Sülyi Károly martfűi nótaénekes, magyar zeneművészeti kategóriában, közönségdíjat vehetett át a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezete által az idei évben is megrendezett Területi Prima Gálán.

A rendezvénynek a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont, a járványveszély miatt azonban a közönség csak online követhette az eseményeket. A jelöltekre idén is az Új Néplapban megjelent szelvényeken lehetett voksolni.

A Demján Sándor által, a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával 2003-ban alapított elismerés célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében.

– Köszönetemet szeretném kifejezni Martfű Város Önkormányzatának és a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtárnak, hogy felterjesztettek erre a díjra. Külön köszönöm, hogy ennyien szeretnek a megyében, hisz ezért is kaptam meg a közönségdíjat – írta Sülyi Károly közösségi oldalán, hozzátéve – minden igyekezetemmel arra törekszem, hogy méltó legyek erre a díjra és az emberek szeretetére.

Az elismeréshez gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Székács Szidónia

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város