Martfűi Úszó és Triatlon Klub 2020.

Kora tavasszal elért minket a járvány, s egy csapásra megváltoztak a klub lehetőségei, mint ahogy az élet minden területén is. Az uszodát több mint két hónapra bezárták, betiltották a csoportos edzéseket, s ezek olyan akadályok voltak a felkészülésünkben, melyek láttán nehezen tudtuk elképzelni, milyen szezont tudunk végigvinni. A karantén feloldása után olyan ütemben írták ki a versenyeket, hogy alig győztük intézni a nevezéseket, s a szállásokat lefoglalni az egymás utáni hétvégeken.



Bejártuk szinte a fél országot, hisz 12 helyszínen versenyeztünk, s még egy egyhetes edzőtábort is sikerült biztosítani a gyerekeknek. Az év során majd 230 nevezést adott le a klub.

Voltak dobogósok, egyéniben és csapatban szerzett országos érmeseink, helyezettjeink, illetve a ranglista versenyeken is gyakran szólították a martfűi versenyzőket az eredményhirdetéskor:

- Balassagyarmaton a Tereptriatlon OB-n Kiss Anna és Danku Botond lett 3.

- Balassagyarmaton az Aquatlon ranglista versenyen Sági Fanni 2., Csüllög Marcell 3. lett

- Zalaegerszegen a Triatlon Utánpótlás ranglista versenyen Hornyák Döme 2. lett.

- Ecséden, az Aquatlon OB-n Hornyák Döme állhatott a dobogó második fokára.

- Fadd-Domboriban Tóth Zalán lett bronzérmes a Triatlon Ranglista versenyen.

- Fadd-Domboriban a Triatlon Utánpótlás OB-n csapatban sikerült az éremszerzés: ezüstérmet kapott a Németh Noémi, Forgács Korinna, Deák Dorina csapat, míg a Csüllög Marcell, Pápai Péter, Bakó Ferenc trió bronzot.

- Szegeden a Régiós Aquatlon Bajnokságon ragyogó eredmények születtek:

1. hely Bontovics Márk, Takács Zalán, Forgács Korinna, Csüllög Marcell

2. hely Serfőző Sára, Boros-Nagy Lili, Danku Botond, Németh Noémi

3. hely Deák Dorina, Gáspár Barnabás

A ranglista versenyek célja, hogy év végén az országos rangsorban minél előkelőbb helyet szerezzenek a versenyzők, mellyel akár kivívhatják a korosztályos Heraklész válogatottságot is. Ezen az úton elszántan halad Csüllög Marcell (7.), Németh Noémi (8.), Kiss Anna (8.), Tóth Zalán (10.), Pápai Balázs (12.), Forgács Korinna (15.) és Danku Botond (15.). Illetve az újoncok közül Boros-Nagy Lili, Bontovics Márk, Burján Tamás, akiknek még nincs összesített ranglistájuk, de elmondható, hogy az összes versenyen a TOP 10-ben végeztek, annak is az első felében.

Az újonc korcsoportban többen most szerepeltek első ízben igazi triatlon versenyeken, s nagy öröm volt nézni, hogy milyen fegyelmezetten oldják meg a kijelölt pályákat. Varga Zoárd, Kecskés Attila, Gáspár Kata nagyon sok tapasztalatot, s egyben reméljük élményt is, szerzett idén, melyből jövőre lehet majd építkezni.

Minél idősebbek a gyerekek, annál komolyabb energiákat kell mozgósítani a sport mellett a tanulásban is, ezért tartjuk rendkívül értékesnek, ha köztünk vannak edzésen és a versenyeken, a csapat, illetve váltó bajnokságokon és az edzőtáborokban. Bácsmegi Laura, Deák Boglárka, Laczkó Enikő, Hevesi Vajk, Haller Noémi, Pató Luca azon versenyzők közé tartoznak, akik fontos építőelemei klubunknak, fejlődésük egyenletes, személyiségük biztosítja a mindenkori jó hangulatot.

A versenyzőket felkészítő edzők: Botka Tibor, Kovács Péter, Balogh Máté.

Klubunk másik értéke az idősebb versenyzők létszámának folyamatos növekedése. Köszönhető ez annak, hogy a klub története már több mint egy évtizedes, így saját nevelésű junior, felnőtt, és szenior versenyzőnk is van. Csató Gergely és Lefor Mercédesz már munka mellett edzenek, s teljesítik a fiatalokkal együtt az edzés kilométereit, nem is említve a versenyeken elért kitűnő helyezéseikről és időeredményeikről. Bakó Zsolt a kezdetektől oszlopos tag, mondhatni a csapat „mohikánja”. Fekete Szilveszter sem idén kezdte, mint ahogy Laczkó István és Botka Tibor is régi motorosnak számít. Mindketten teljesítették a triatlon leghosszabb távját, így Ironman-nek mondhatják magukat. Az újonnan becsatlakozott, a triatlon sportot megszerető versenyzők nagy ígérete lehet Danku László szeniorunk, aki már kétszeres Középtáv teljesítőnek mondhatja magát. Hoksári Bélát az Amerikai fociból igazoltuk, s odaadó hozzáállása, kedves személyisége bizonyítja, hogy megérte a sportágváltás. Nagy visszatérőnek számít, bár idén még csak egy versenyen induló, Balogh Máté, aki az edzői munkája mellett ifjú apaként is megmutatta, hogy a vér nem válik vízzé, s jövőre komolyan kell vele számolni a korosztályos versenyeken.

Köszönjük támogatóink anyagi és egyéb hozzájárulását az év sikeres teljesítéséhez, mely rendkívül fontos volt idén, hisz az eddigi források jócskán lecsökkentek, s ez hatalmas terhet rótt a szülőkre is.

Köszönjük a szülőknek a segítséget, támogatást ebben a nehéz időszakban.

Legnagyobb köszönet azonban a versenyzőké, akik végig dolgozták nem csak a karantén időszakát, de az egész nyarat, majd az ősz első felét is.

A jól megérdemelt pihenő hetek után várunk vissza benneteket, hogy újult lendülettel kezdhessük építeni a jövő eredményeit.

Botka Tibor

Tovább a képekhez>>>

2020-10-20 11:54