Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Mikulás a Játékvárban

Az idei évben az óvodákba december 4-én, a bölcsődébe pedig december 9-én érkezett a piros ruhás, nagyszakállú. December első napjaiban a Mikulás várására való ráhangolódás, a csoportszobák ünnepi díszbe öltöztetése, a Mikulásnak szóló ajándékok, rajzok készítése, ügyességi játékok játszása volt a gyerekek fő elfoglaltsága.

Öröm és a kisebbeknél némi megszeppenés kísérte, amikor a csoportszobák ablakain bekopogtatott az „igazi” Mikulás, aki hozta magával „mindentlátó” távcsövét és minden betegséget és szomorúságot elűző virgácsát is. A gyermekek lelkesen megígérték, hogy jók lesznek, szeretni fogják a szüleiket, testvéreiket. Az óvodások tánccal, egy-egy verssel és gyönyörű dalokkal köszönték meg a látogatást.  

Amikor a gyermekek felfedezték, hogy a Mikulás a megérdemelt csomagot odavarázsolta a szépen megtisztogatott csizmájukba, még nagyobb lett az öröm. A nagyszakállú a bölcsiseknek és az ovisoknak is hozott még játékokat, labdákat, kis motorokat.

Köszönjük Rágyanszky István alpolgármester úrnak, hogy piros ruhát és szakállt öltött, és az idei évben is ellátogatott az óvodáinkba. Jövőre is szeretettel várjuk!

Köszönet a Portyázó Porontyok Alapítványnak, hogy ebben az évben is támogatta a játékok beszerzését.

A Játékvár Óvoda és Bölcsőde kollektívája

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város