Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfű útjaira is ráfér a kátyúzás

Négyszáz négyzetméter kátyúzást rendelt meg az önkormányzat az elmúlt év második felében, a város tulajdonában lévő utak állagát veszélyeztető úthibák javításának egy része azonban a tavaszi időszakra marad. A 442-es és a városközponton áthaladó 4633-as utak állapota is romlik, ezeknek az utaknak a kezelője azonban a Magyar Közút Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága.

– Sajnos eléggé elcsúszott az utak kátyúzása, mert a kivitelező több helyen is dolgozott ebben az időszakban. Ekkor fejezték be a Béke út térkövezését és a járdák aszfaltozását, és a zöldhulladék lerakó aszfaltozását is ez a cég végezte. A lehűléssel leállt az aszfaltkeverés, nem kaptak elég alapanyagot, így a felét tudták elvégezni a tervezett kátyúzásnak – tájékoztatott dr. Papp Antal. – A környező településekhez viszonyítva, sőt, megyei szinten, akár a megyeszékhelyhez hasonlítva is, Martfű útjai azért messze-messze jó állapotban vannak – tette hozzá a polgármester. Ez azért is lehet, mert az önkormányzat az utóbbi öt évben mindig elvégeztette a kátyúzásokat és útjavításokat.

– A kátyúk nem egyik napról a másikra keletkeznek, a rendszeresen arra járók vagy az ott élők tudják, figyelnek ezekre. Fontos lenne az 50 km/óra megengedett sebesség vagy a 40-es, illetve a 30-as korlátozó táblák figyelembevétele is. Amikor egy-egy utat rendbe teszünk, mint pl. az Egészségház környékén, néhány autós a sebességkorlátozó táblák ellenére is nagyon hajt ezeken az útszakaszokon. Rendszeresen felmerül, hogy fekvőrendőröket helyezzünk el a felújított utakon.

Kérem a lakosokat, hogy próbáljanak meg a KRESZ szabályait betartva közlekedni. Főleg az ilyen téli időszakban fontos az óvatos vezetés, meg is kell tudni állni azzal a kocsival, hisz csúszhat az út.

Szerencsére Martfű belterületi útjain nem voltak mostanában súlyos balesetek, ami reméljük, hogy így is marad! A 442-es úton viszont nagyon sok baleset volt az elmúlt időszakban.

A 442-es út a városon áthaladó útszakaszának állapota is kifejezetten rossz. Felhívtuk a közútkezelő figyelmét, hogy ezen próbáljon meg javítani. Egy buszöblöt felújítottak a közelmúltban, de Martfű belterületén az új és a régi 442-es útszakaszon is nagyon sok hiba van, amiket javítani kell – hangsúlyozta dr. Papp Antal.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város