Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Új térkő burkolat, csapadékvíz-rendszer és parkolók

Befejeződött a Béke út szélesítése és felújítása, a csapadékvíz-rendszer kiépítése, és új parkolókat is kapott ez az egyre nagyobb forgalmú út – tájékoztatott dr. Papp Antal polgármester. A műszaki átadás során feltárt, kisebb javítási munkálatokat és a még szükséges járdaépítést és javítást tavasszal végzi el a kivitelező.

Ezen az úton korábban nem volt csapadékvíz-elvezetés, így teljesen új rendszert építenek ki a szakemberek. A burkolat felújítással az út szélessége is nőtt, és 27 új parkoló kialakítására is sor került az út mindkét oldalán, elsősorban a gyógyszertár és a bölcsőde közelében.

Az önkormányzati beruházás összköltsége nettó 32 millió forint.

A Béke út felújításával egy időben a Coop abc-nél elhelyezett szelektív hulladékgyűjtők átkerültek az üzlet mögötti területre, ott alakított ki új hulladéktárolót az önkormányzat. A tároló mellett kerítés is épült, a későbbiekben pedig sövény és bokrok ültetését is tervezi mellé a Településüzemeltetési ágazat.

Az így eltakart, kevésbé szem előtt lévő, mégis könnyen megközelíthető hulladékgyűjtők valószínűleg jobb helyen lesznek. Az itt élők ismerik a gyűjtők helyét, amelyeket továbbra is szakszerűen használnak. A városunkon áthaladók azonban a jövőben talán nem raknak le itt annyi hulladékot, mint korábban.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város