Megújul a martfűi református templom

30 milliószoros öröm! – olvashatjuk Kupai-Szabó Kornél református lelkész közösségi oldalán. A zárt templomi ajtók mögött folyik a munka, melynek eredményeként 30 millió forint értékű pályázatot nyertek két gyülekezetük számára.



A Magyar Templom-felújítási Programnak köszönhetően megújulhat városunk református temploma. A „Toronyirányban - A martfűi református templom felújítása” című sikeres beadványnak köszönhetően 15 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeg kerül a Martfűi Református Egyházközséghez. Ezt az összeget a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága révén biztosítja a magyar állam.

A felújítás a templom fűthető részét, a gyülekezeti és lelkigondozó tereket érinti – tudtuk meg Kupai-Szabó Kornél lelkésztől. – A beruházás elsősorban az energiakorszerűsítésre irányul, a fűtésrendszer megújításával, a falak és a födémrendszer szigetelésével, valamint a nyílászárók cseréjével.

A martfűivel párhuzamosan, sikeres pályázatot nyújtott be a Rákóczifalvai Református Missziói Egyházközség is. Az 1909-ben épült rákóczifalvai templom templomtorony homlokzat javítási munkálataihoz szintén 15 millió forint vissza nem terítendő támogatást biztosítanak.

Az elmúlt tíz évben több, mint 3000 templom újult meg és közel 130 új épült hazánkban. A Magyar Templom-felújítási Program keretében, a közeljövőben több mint 1800 helyi közösség templomfelújítása valósulhat meg.

Székács Szidónia

 

2021-04-23 14:59