Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

50 éve érettségiztek Martfűn

2021. június 26-án 17 régi diák tartott osztálytalálkozót, akik 1971-ben végeztek a cipőipari szakközépiskolában – tájékoztatott Farkas Imre.

Az iskola udvarán elmondták, hogy 1967-ben kezdték el tanulmányaikat a három év­vel korábban indult, újszerű képzési formában. Az akkor nagyon népszerű volt, és az országos beiskolázás következtében két osztály indult. A lány kollégisták adták az egyik osztályt, a másikba a fiú kollégisták és a bejáró tanulók jártak. Lemorzsolódá­sok miatt végül egy osztályba kerültek, majd 36-an érettségiztek.

A martfűieket és a közel lakókat a Tisza Cipőgyár várta, a többiek budapesti, szom­bathelyi, kecskeméti, szigetvári, bonyhádi stb. cipőgyárakban, szövetkezetekben he­lyezkedtek el. Dolgozók, vezetők lettek, megélték a hazai cipőipar fénykorát, 1990 után megszenvedték a szakma leépülését, többen pályaelhagyóként mentek el nyug­díjba. Néhányan már kezdetben sem a cipőiparban helyezkedtek el.

Előjöttek az iskolai történetek, megemlékeztek beteg osztályfőnökükről, elhunyt ta­náraikról, fájdalommal sorolták elhalálozott osztálytársaikat.

Az iskolai nosztalgiázást követően a civil házban ebédeltek, majd a hozzátartozókkal együtt estig folytatták a beszélgetést. Az iskola és a munka mellett szó esett a család­ról is, főleg az unokákról. A program helyi szervezői (Kocsis Anikó, Fekete Éva, Far­kas Imre) jó munkát végeztek, a résztvevők fogadkoztak, hogy ezután is rendszeresen találkozni fognak.

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város