Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Martfű Néptáncegyüttes viseleteinek fejlesztése

A Csoóri Sándor Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt 2019-es pályázati kiírásnak sikeresen eleget téve 1.800.000 Ft összegű támogatásban részesült a Martfű Néptáncegyüttes. Igazodva az időközben kialakult rendkívüli veszélyhelyzethez, az elnyert összeget teljes egészében viselettárunk bővítésére használtuk fel.

A Martfű Néptáncegyüttes továbbra is kiemelten fontosnak tartja, hogy a rendszeresen megtartott helyi és környékbeli fellépéseken, előadásokon az előadott tájegység táncához igazodva, stílusosan, igényes viseletekben tudjon színpadra állni.

Együttesünk fenntartó intézménye a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár, mely a próbáink helyszínéül is szolgál. Töretlen, folyamatos megbecsülését érezzük és élvezzük, de anyagilag csak kismértékű támogatás mellett, önfenntartóként működünk, így a pályázat útján elnyert összeg nagyon nagy segítséget nyújtott a meglévő viselettárunk bővítésére, s hogy a Kárpát-medence viseletkultúráját méltón képviselje együttesünk az elkövetkezendő, remélhetőleg sok-sok éven keresztül.

 

Martfű Néptáncegyüttes

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város