Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Kalotaszegi magyar és román táncoktatás, táncmulatsággal

Neves táncpedagógusok és népzenészek közreműködésével második alkalommal rendeztek nemzetközi néptánctalálkozót városunkban, a Művelődési Központban 2021. július 17-18-án. A Martfűi Táncmulatságra, táncoktatásra Erdélyből és Szlovákiából is sokan jelentkeztek. A hazai és a határon túlról érkező néptáncosok Muszka György és Muszka Ilona irányításával a kalotaszegi magyar és román táncok lépésanyagait sajátították el. Az erdélyi táncoktatók a táncon keresztül legjobb tudásuk szerint igyekeznek átadni, megismertetni az emberekkel a gazdag magyar kulturális örökséget.

A találkozók főszervezői Molnár Antal és Kontér Sándor. A Martfű Néptáncegyüttes tagjainak célja a népi hagyományok, folklórkincsek bemutatása, az itt élőket is bevonva a néptáncos programokba.

A kalotaszegi táncoktatáshoz a talpalávalót Varga István „Kiscsipás” és Bandája húzta, a szombat esti lakodalmas táncházban pedig Szűcs Miklós zenekara és Ónodi Tibor felcsíki zenékkel várták a néptáncosokat.

A néptánctalálkozón közel 120-an vettek részt, volt, hogy egyszerre ötven pár is táncolt a táncházban.

– A szervezés során számunkra természetesen jöttek a dolgok – mondta el Molnár Antal. – Ismerjük Gyuriékat, a bandákat, a Művelődési Központ is fantasztikusan pozitívan állt a rendezvényünkhöz, térítésmentesen rendelkezésünkre bocsátva a helyszínt, a Damjanich középiskola felújított kollégiuma igazi szállodai minőségben biztosította a szállást, a Spárga Rendezvényház pedig a kiváló étkezési lehetőséget.

Sokan már most várják a harmadik találkozót, ami már szerveződik! – ígérte.

– Vasárnapra nagyon fáradtak voltunk, de nem a szervezéstől, hanem mert szombat éjszaka hajnal háromig táncoltunk, énekeltünk.

Örülök, hogy Kontér Sanyi a balesete után, egy év távlatában vissza tudott térni hozzánk, aktívan bekapcsolódott a szervezésbe és Henivel táncolni is tudtak velünk.

Hálás vagyok, hogy Szolnokról, a Tisza Tácegyüttes tagjai közül is sokan eljöttek.

Ez a találkozó közvetlen, szakmailag is magas szintű oktatást, tanulási lehetőséget biztosít. Ide nem csak azért jönnek az emberek, hogy jól érezzék magukat egy hétvégi táncoktatás révén, hanem rendesen tanulni, a lépéseknek, a táncoknak azt a mérai formáját, ahogy Muszkáék táncolják.

Itt nem a szervezés, hanem az oktatás és a zenészek voltak igazán magasszintűek. Persze a szervezést is sokan köszönték. Vasárnap kora délután véget ért a találkozó, de a táncosok és a zenészek sem akartak hazamenni. Fantasztikus hétvége volt!

Nekünk a tánctalálkozó szervezésével az indíttatásunk nem az, hogy szerepeljünk. Mi táncolni szeretnénk! – emelte ki Molnár Antal. – Talán ennek az alulról szerveződő tánctanításnak érzik az emberek az erőlködés nélküli, baráti mivoltát, és úgy jönnek ide, mintha hazajönnének.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város