Martfűi Ünnepi Napok családi programokkal, koncertekkel és tűzijátékkal

Martfű Város Önkormányzata szervezésében, a Martfűi Ünnepi Napok keretében, értékes programok várták az itt élőket és a városba érkezőket egyaránt. Az augusztus 20-i délutáni rendezvényen számos gyermek- és családi program szórakoztatta a Szent István térre látogatókat, de Csordás Tibor nyitókoncertje, az Örökség Zenekar és a Crazy Little Queen fellépése minden generációt megmozgatott.



A kora délutáni órákban a családok apraját és nagyját a Mesemanók együttes 7 próba című meseszínháza varázsolta el, akik az apró közönséget megmozgatva, zenélve vonták be a mese történetébe.

A kisebbek körében mindig népszerű ugrálóvár és trambulin mellett kézműves foglalkozásokra, népművészeti bemutatókra is várták a gyerekeket, a városháza melletti parkban pedig a Kenderkóc Népi Játszóház kínált programokat kicsiknek és nagyoknak.

Martfű ezer arca fotókiállítás, Horgas Eszter nyáresti koncertje, Országos Rejtvényfejtő Verseny és sportrendezvények – ezek is a város nyári ünnepi programjait színesítették.

Sokan kilátogattak az esti koncertekre, ahol elsőként a Fiesta zenekar egykori énekese, Csordás Tibor várta a könnyűzenei műfaj kedvelőit, majd az Örökség zenekar következett, akiknek zenei eszköztárában megtalálható a hagyományos rockzene hangszerei mellett az autentikus népi hangszerek gazdag kavalkádja is.

A legnagyobb sikert a Crazy Little Queen fellépése aratta: a közönség együtt énekelte a zenekarral az egykori Queen slágereit.

Az augusztus 20-i műsort utcabál zárta, ahol a Malibu-MMM partyzenekar biztosította a talpalávalót.

Államalapításunk ünnepén, Szent István napján a leginkább várt és leglátványosabb program a tűzijáték. A színes fényjátékban sokan gyönyörködtek ismét együtt, Martfűn.

A rendeztvények támogatói voltak: Martfű Város Önkormányzata, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap, JNSZ Megyei Önkormányzat közreműködésével, Szeretlek Magyarország Program, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Martfű Városi Sportegyesület közreműködésével.

Székács Szidónia

Tovább a 2021.08.13 - Martfű Ezer Arca - martfűi természetfotósok kiállítása képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.14- Rejtvényfejtő verseny képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.17 - Martfűi Ünnepi Napok - Horgas Eszter koncert képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. szórakoztató programok képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Városi ünnepség, koszorúzás képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Városi ünnepség, koszorúzás (fotó: Czinege) képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.20 - Augusztus 20. Újkenyér szentelés, Ünnepi Szentmise képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.23 - F. Nagy Géza tenisz emlékverseny képgalériához>>>

Tovább a 2021.08.22 - Tisza Futóverseny - MVSE Martfűi Úszó és Triatlon Klub képgalériához>>>

2021-08-26 11:31