Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A legfontosabb, hogy a gyermekek biztonságos körülmények között lehessenek

Túl az Óperencián címmel Vidám utó-gyermeknappal várták a kicsiket a Játékvár Óvodákban és a Bölcsődében szeptember közepén. Játékvár-támadással, lovagi próbákkal, bálkirálynő-választással, királylányos nyakláncok és tükrök, csillámtetkók és lovagi sisakok készítésével, szórakoztató kihívásokkal telt egy-egy délelőtt szeptember közepén városunk óvodáiban és bölcsődéjében.

A pályázati forrásból megvalósuló programok alkalmából látogattuk meg az önkormányzati gyermekintézményeket, ami arra is lehetőséget adott, hogy Turnyánszkiné Enyedi Andrea intézményvezetővel az új nevelési év kezdéséről és körülményeiről beszélgessünk. 

– Az előző nevelési évünk a szülők, a gyerekek és az itt dolgozók számára is elég nehéz volt. Különböző korlátozásoknak kellett megfelelnünk és azok alapján működnünk. Több olyan rendezvényünk is elmaradt, amit a családokkal közösen terveztünk megtartani. Csoporton belül, vendégek nélkül tudtuk megrendezni ünnepségeinket és a jeles napokat.

Az alapítványunk, a Portyázó Porontyok Alapítvány pályázatot nyújtott be a Nemzeti Együttműködési Alaphoz, a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, és szerencsére nyertünk a Túl az Óperencián nap programjaira 300 ezer forintot, amelyet az elmúlt gyermeknapra terveztük, de a járványhelyzet miatt akkor nem volt lehetőségünk megvalósítani.

Nagyon örülünk neki, hogy lett most már nagy hangfalunk, amivel a rendezvényeinket tudjuk hangosítani, csillámtetkókat, gyöngyfűzőket vehettünk, amelyekkel a gyerekeknek élménytelibbé tudjuk tenni a későbbiekben a mindennapjaikat.

A gyerekek és a felnőttek is várták már, hogy végre lehessen egy olyan napot szervezni, amikor minden gyermek együtt lehet és jót játszhat, szervezett keretek között.

A Játékvár Óvoda és Bölcsőde több célú intézmény, van egy bölcsőde intézvényegységünk és két óvodánk.

A bölcsődében most, a beiratkozás után negyven kisgyermeknek tudunk férőhelyet biztosítani, amire igény is volt ebben a nevelési évben.

A bölcsiben szakképzett kisgyermeknevelők végzik a munkájukat, három csoportban. A befogadási folyamat most egy kicsit elhúzódik, mivel nagyon sok, 32 új bölcsődésünk van, akik családból jöttek. A befogadást rutinosan végzik a kisgyermeknevelők, és a szülők is együttműködőek ebben a folyamatban.

Az óvodában a Kossuth úton három csoport indítását engedélyezte a fenntartó, és nagy örömünkre, a tavalyi négy csoporthoz képest most a Munkácsy óvodában öt csoportot indíthattunk. Nőtt az óvodás korú gyermekek létszáma is, így a számított gyermeklétszámunk 183 fő.

Sok kisgyermek született az óváros településrészen, így a 75 férőhelyes Kossuth úti óvodába 72 kisgyermek jár most, de ha a számított létszámot nézzük, akkor 74-en vannak. A Munkácsy úti Óvoda feltöltöttsége is nagyban növekedett a tavalyihoz képest.

A nyugdíjba vonult óvodapedagógusok és dajka néni álláshelyét sikerült betölteni.

Sok szép megújult helyszín jellemző az intézményre, akár a Munkácsy úti Óvodára, akár a Bölcsődére gondolunk. Az óvodavezetőt a nyári időszakban elvégzett munkálatokról és az intézmény aktuális beruházásairól is kérdeztük.

– A nyár folyamán sikerült beszerezni új csoportszoba bútorokat mindkét óvodába. Büszkék vagyunk arra, hogy most már mind a nyolc óvodai csoportunkban új csoportszoba bútoraink vannak, amikre nagyon vigyázunk. A különböző olyan kisebb ezközöket is meg tudtuk vásárolni, amelyek segítik a nevelőmunkát, illetve szükségesek a gondozási feladatok elvégzéséhez.

Az aktuális járványhelyzetnek megfelelően jó körülmények között indulhatott ez a nevelési év, de az óvatosságra most is szükség van.

– Az előző nevelési évben nagyon nehéz volt az évünk minden tekintetben. A szülőket sajnos egy idő után már nem tudtuk befogadni az óvodába, tehát az ajtóban kellett átadni a gyermekeket. Ez tőlük és tőlünk is nagy türelmet kívánt, illetve nagyon-nagyon sok plusz munkát, amit ezúttal is köszönök a kollégáimnak.

Ebben a nevelési évben szerencsére az évkezdés előtt egy-két nappal kaptunk egy olyan engedményt, hogy ezt föl lehet oldani, és bizonyos szabályok között a szülők a csoportszoba öltözőig bejöhetnek, ott le tudják vetkőztetni a gyermekeiket, el tudnak tőlük búcsúzni.

A maszk használatát kérjük, ami jelenleg még nem kötelező, de olyan sok kisgyerek van, és több felől jönnek a szülők is, hogy ez a gyerekek védelme érdekében történik. Ugyanúgy érvényben van az, hogy ha lehet, akkor 5-6 szülőnél több egy öltöző területen ne tartózkodjon. Igyekezni kell az öltözködéssel, hazaindulással, csak annyi időt kell itt tölteni az öltözőben, amennyit nagyon szükséges, hogy a többi kisgyerek is tudjon hazamenni, vagy éppen beérkezni az óvodába.

A tapasztalatok alapján a szülők együttműködőek, megértik a helyzetet, sőt, örülnek, hogy már bejöhetnek az óvodába. Volt hozadéka az előző időszaknak is, mert sok kisgyerek nagyon önálló lett az öltözködésben, de azért az mégiscsak jó dolog, amikor egy simogatással vagy egy puszival még el tudnak búcsúzni a csoportszobába érkezés előtt.

A szülői értekezleten a szülőket tájékoztattuk arról, hogy bármikor lehet változás, jó irányba is, de sajnos a szigorítás irányába is, úgyhogy igyekszünk minél hamarabb informálni őket az adott szabályozásokról.

Nekünk az a legfontosabb, hogy a gyermek biztonságos körülmények között lehessen. Az előírásoknak megfelelően fokozottan végezzük a fertőtlenítési feladatokat, és reméljük, hogy minél tovább fenn tudjuk ezt a helyzetet tartani.

A szülőkkel együttműködve már folynak a virághagyma napok, amikor a csoportokba behozott virághagymákat a gyerekek ültetik el. Szeretnénk, ha ezzel is segítenénk a gyermekeket a környezet megismerésében, illetve részesei lehetnének annak, hogy tavasszal az ő kis kezük által elduggatott hagymákból gyönyörű virágok lesznek.

Az autómentes naphoz kapcsolódva kacaj-bicaj napot tervezünk. Azt gondoltuk, hogy szüksége van a családoknak és a gyerekeknek is arra, hogy felhőtlenül tudják befogadni a közlekedéssel vagy az autómentességgel kapcsolatos információkat. Ezt tervezzük délelőtt a gyerekeknek, délután pedig minden csoport a szülőkkel karikatúrára indul, van, aki kisebb, van, aki nagyobb körre, korcsoporttól és fejlettségtől függően.

Bízunk benne, hogy ezzel is egy picit közelebb tudjuk hozni a családokat, a szülőket is most már az óvodához, és nagyon reméljük, hogy a következő terveink is így meg tudnak valósulni!

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a 2021.09.15 - Vidám utó gyermeknap - Kossuth úti Óvoda képgalériához>>>

Tovább a 2021.09.15 - Vidám utó gyermeknap - Munkácsy úti óvoda képgalériához>>>

Tovább a 2021.09.16 - Vidám utó gyermeknap - Bölcsőde képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város