Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Megújulnak az öltözők, teljesen új vizesblokkok és büfé is lesz a sportcsarnokban

A városi sportlétesítmény belső felújításának kiegészítő munkáira közbeszerzési eljárás megindításáról és további előirányzat biztosításáról döntött a képviselő-testület a 2021. szeptember 16-i, rendkívüli ülésén. A testület a közbeszerzési eljárás fedezetére és becsült értékére bruttó 45 millió, nettó 35.4 millió forint előirányzatot biztosít az önkormányzat 2021. évi költségvetésének általános tartalékkerete terhére.

Martfű Város Önkormányzata 2020-ban nyert pályázatot a BM önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására Sport infrastruktúra fejlesztés, sportlétesítmény felújítása címen. A támogatás összege 19,9 millió forint, intenzitása 50%.

A képviselő-testület a 2021. június 30-i ülésén már döntött nettó 4.4 millió, bruttó 5.6 millió forint többlet előirányzat biztosításáról a tornacsarnok közlekedőinek, öltözőinek és szociális helyiségeinek burkolat felújításához, valamint a csarnok világításkorszerűsítéséhez.

A kivitelezést végző vállalkozó írásban jelezte, kiegészítő munkálatokra lesz szükség, hogy az eddig elfedett, feltárt műszaki problémák a továbbiakban ne okozzanak gondot. A vállalt munkák kivitelezése közben vált ismertté, hogy a régi nyílászárók és a vizes fűtési szerelvények bontása során olyan mértékben sérülnek a régi fal- és padlóburkolatok, hogy azok nem javíthatók. A szerelvények bontása során kiderült, hogy a nyomó- és szennyvízvezetékek több helyen sérültek, repedtek. A fel- és leázás nyomai a falakon is láthatóak. A fűtési vezetékek több helyen megrepedtek, folynak, így a víz-, szennyvíz- és fűtési vezetékek cseréje, javítása új szerelvényekkel, a villamoskapcsolók és csatlakozó aljzatok javítása és cseréje, valamint a teljes vakolat és beton bontási munkák elvégzése és újra készítése burkolatokkal is szükségessé vált.

A vállalkozó által a kiegészítő munkákra adott költségvetés összesen nettó 31.2 millió, bruttó 39.7 millió forint.

A kiegészítő munkák és az alapszerződés egybeszámított értéke eléri az építési beruházásokra vonatkozó nettó 50 millió forintos értékhatárt, ezért a kiegészítő munkák beszerzése az alapszerződés módosításával nem lehetséges, azt jogszerűen kizárólag közbeszerzési eljárás lefolytatásával szerezheti be az önkormányzat – olvasható az előterjesztésben.

– Ezek a feladatok nem szerepeltek az eredeti beruházási elképzelésben, az önkormányzat anyagi helyzete azonban lehetővé teszi a megvalósításukat – erősítette meg a képviselő-testületi ülésen dr. Papp Antal polgármester. – A korszerű mosdók és büfé kialakítását is magában foglaló sportcsarnok beruházás ezzel most befejeződik, de a továbbiakban lelátó és fittnesz rész építését, valamint az épület előtti terület rendezését is tervezi az önkormányzat.

– Ha hozzányúltunk és további hibák derültek ki, ezeket a beruházásokat meg kell lépni – mondta el Farkas Roland.

– A sportcsarnok rész már használható, az öltözők fele október végén lesz olyan állapotban, hogy átadja a kivitelező. A teljes beruházás december végére készül el – tájékoztatott az önkormányzati képviselő kérdésére válaszolva dr. Papp Antal. – Az általános iskolások már hamarabb is használhatják majd, de ténylegesen az év végétől vehetik ismét birtokba a korábbi használói a városi sportlétesítményt.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város