Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Színes kavalkád a Kossuth úti Tagóvodában az Állatok világnapján

2021. október 4.

A környezetvédelmi nevelés egyre nagyobb hangsúlyt kap társadalmi életünk minden területén. Mi pedagógusok is aggódva figyeljük a Földünket és élővilágát fenyegető veszélyeket. Természetszerető, környezetét védő emberekre van szükség, akik viselkedésükkel, cselekedeteikkel tenni tudnak életterük megóvása érdekében.

A környezetvédelmi szemlélet kialakítására legfogékonyabb időszak az óvodáskor. A kíváncsi, mindenre nyitott gyermek a legérzékenyebb a környezetében végbemenő változásokra. Pedagógiai programunkban kiemelt figyelemmel kísérjük a környezetvédelem jeles napjait. Játékos formában, közvetlen tapasztalatszerzéssel minden évben megemlékezünk az Állatok világnapjáról, így tettünk ez évben is október 4-én.

Ezen a napon még több ismeretet és élményt nyújtottunk az állatokról. Érzékelték a gyermekek, hogy az állatoknak fontos szerepük van a természetben, ezért ne bántsák, ne tapossák, inkább védelmezzék őket.

Ez évben egy kezdeményezést indítottunk el, a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány kutyusai számára adománygyűjtést szerveztünk meg a Kossuth úti Tagóvodánkban. Az óvoda apraja - nagyja szívügyének tekintette a felhívásunkat, és egy hét alatt nagyon sok kutyatápot, takarót, állatjátékot gyűjtött össze, melyeket az alapítvány munkatársa személyesen vett át tőlünk. Bízunk abban, hogy ezt a kezdeményezést folytatni is tudjuk, hagyománnyá válik óvodánkban, és jövőre is örülhetnek a kutyusok a sok finom falatnak, adománynak! Hálásak vagyunk minden segítségért és büszkék is az óvodánkban való összefogásra!

A délelőtti programunk folytatásaként már második alkalommal tért vissza hozzánk Molnár László egy délelőtt erejéig és hozta el magával kedves barátait, állatait. Érdekességként még juhász subát is felöltött magára, hogy életszerűen mutathassa be a gyermekeknek a két racka juhát. A juhász élethez tartozó kolompokat, csengőket is kipróbálhatták a gyermekek, igazi felvonulást rendeztek az eszközökkel. Szívvel - lélekkel hozta be az óvoda udvarára Laci bácsi a nyulát, kakasát és a kopasznyakú tyúkját, hogy megcsodálhassák és megetethessék a gyermekek őket. A kalitkában két gyönyörű hullámos papagáj igyekezett megbarátkozni a sok kíváncsi gyermekkel, míg az akváriumban a harcsák jót pihentek a napfürdőben.  Vendégünk volt még az udvaron egy afrikai és egy európai süni is, megtudtuk, hogy miért alszik téli álmot az egyik sün és miért nem a másik. Balhé kutyus bebizonyította, hogy a kutya az ember hű társa és egész délelőtt várta a kutyasétáltató ovisokat, hálaként egy-egy kutya puszit nyomot a sétáltatók nadrágjára. A galambok embert segítő munkáját is megismerhettük, hogyan küldtek levelet régen az emberek egymásnak, majd kézből reptetett el haza néhány galambot Laci bácsi, később a többi galambot is csatlakoztatta hozzájuk és felröppent a galambsereg. Végül csikós ruhát öltött magára, és ügyességét, erejét összeszedve megszólaltatta a karikás ostor hangját.

A nap zárásaként a csoportszobába visszatérve még játszhattak a gyerekek Kata óvó néni teknősével, sünijével, a bátrabbak kézbe is vették a kis tüskést.

A gyermekek nagyon sok élménnyel lettek gazdagabbak, csillogó szemeik, öröm sikoltozásaik tükrözték, hogy nem volt hiába a délelőtt megszervezése. Több napon át emlegették a számukra legkedvesebb állatot, pillanatot.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a szülőknek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az állatotthonnak nagyon sok adományt tudtunk átadni!

Molnár Lászlónak pedig nagyon hálásak vagyunk, hogy felejthetetlen élményhez juttatta ezen a napon óvodásainkat!

Martfű, 2021. október 4.

Vargáné Nagy Katalin

óvodapedagógus

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város