Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Tiszazugi Önkormányzatok Társulása – Társulási Tanács ülés

A Tiszazugi Önkormányzatok Társulásának Társulási Tanácsa megtartotta a 2021. év első ülését, 2021. október 14. napján.

Dr. Papp Antal polgármester, a Tiszazugi Önkormányzatok Társulásának elnöke a napirendi pontok ismertetése után tájékoztatta a tagokat a 2020. és 2021. években, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. Törvény 46. § (4) bekezdésében meghatározott jogkörben hozott elnöki döntésekről. A koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben dr. Papp Antal elnök a költségvetésről, a Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról, valamint a tagdíjakról hozott döntéseket.

A továbbiakban szó volt a Társulási Megállapodás módosításáról, majd az ülés harmadik napirendi pontjaként a Tagok a központi orvosi ügyelet ellátásának lehetőségeiről tárgyaltak. Dr. Papp Antal elmondta, hogy a jelenlegi szolgáltatóval kötött vállalkozási szerződés a rendelési időn kívüli orvosi ügyelet ellátására vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatásának idejére jött létre, ezért a Tagok most döntést hoztak a közbeszerzési eljárás előkészítéséről.

Az ülésen jelen voltak a Társulás tagjai közül Hegyes Zoltán polgármester, Cibakháza Nagyközségi Önkormányzattól; Pintér Csaba Gábor polgármester, Csépa Községi Önkormányzattól; Fenyvesi Zoltán, Nagyrév Község Önkormányzat delegáltja; Kerekesné Dr. Holló Helga polgármester, Szelevény Községi Önkormányzattól; Hegedűs István polgármester és Dr. Csala István aljegyző Tiszaföldvár Város Önkormányzatától; Dr. Kiss Györgyné polgármester, Tiszakürt Község Önkormányzattól; Vágner István polgármester, Tiszasas Községi Önkormányzattól és Wenner-Várkonyi Attila polgármester, Kunszentmárton Város Önkormányzatának delegáltja.

Dr. Papp Antal

polgármester

Tovább a képekhez>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város