Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Az 1956-os hősökre emlékeztünk

A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat – hallhattuk Albert Camus gondolatait a 65 évvel ezelőtti szabadságharc városi emlékünnepségén, 2021. október 23-án, a Művelődési Központban.

– A magyar és külföldi gondolkodók, a pesti srácokkal együtt kijelölik számunkra, 2021-es ünneplő magyarok, martfűiek számára is a feladatot: ne feledjük a szabadságért vívott harcot, az áldozatot vállaló hősöket, ne feledjük sosem! – hangsúlyozta ünnepi gondolataiban Molnár Aranka, a Damjanich János középiskola igazgatónője.

„A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,

s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse, aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy a pesti utcán hullt a vér.”
– idézte Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán című versét.

– Október 23. Ezt a napot és az ezt követőket jól be kell vésni a szívekbe. Ekkor tört ki a magyar forradalom. Tudunk róla, emlékezünk rá, tovább visszük a szellemiségét. Tisztelet a hősöknek! – zárta ünnepi gondolatait Molnár Aranka.

Október 22-én a Martfűi József Attila Általános Iskola és a Damjanich János középiskola diákjai és pedagógusai emlékeztek az 1956-os szabadságharcra. Október 23-án, a városi ünnepség keretében, az itt élők tisztelegtek a szabadságharc hősei előtt.

A korabeli eseményeket a Damjanich középiskola 10. A osztályosai és énekkarosai idézték fel, verssel, tánccal, zenével, értékes, korhű forrásanyagokkal. Felkészítőik: Balogh Mariann, Dobrókáné Kun Irén, Erős Barbara Irén és Széll Anikó tanárnők.

Emberségből, helytállásból kiválóra vizsgáztak a közelmúltban a Damjanich középiskola kollégái is. A martfűi középiskola életmentő munkatársai, Trencsényi Tamás és Kupeczki Ádám önkormányzati elismerő oklevelet vehettek át dr. Papp Antal polgármestertől a megemlékezés keretében.

Az önkormányzat elismerését és köszönetét fejezi ki a középiskola pedagógusának és dolgozójának, akik 2021. október 4-én példamutató magatartásukkal, szakszerű segítségnyújtásukkal hozzájárultak az intézmény tanulója életének megmentéséhez.

Pedagógusként, utánpótlás edzőként és szülőként is azt gondolom, hogy ami történt velünk és a mi iskolánkban, a legrosszabb álmunkban ne forduljon elő, hogy egy tanítványunk összeesik a foglalkozáson. De, ami velünk történt, az egy csoda, amelyben nagyon sok szerencsefaktor játszott közre – mondta Trencsényi Tamás, köszönetét fejezve ki azoknak, akik segítették az életmentésben. Arra kért mindenkit, hogy szorítsunk Dávidért, akit mindannyian hazavárunk, jó egészségben.

A városi ünnepség koszorúzással zárult, a Martfűi Református Templom 1956-os emlékhelyénél tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei előtt.

Herbályné Kalmár Irén

Tovább a 2021.10.23 - Városi Ünnepi Megemlékezés, koszorúzás képgalériához>>>

Tovább a 2021.10.22 - Október 23-ai ünnepség - Általános Iskola képgalériához>>>

Tovább a 2021.10.22 - Október 23-ai ünnepség - Dami képgalériához>>>

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város