Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

A nehéz helyzetekben is gondoskodnak egymásról

A Martfűi Mozgássérült Egyesület 2022. február 4-én tartotta közgyűlését a Martfű Városi Művelődési Központban. Idén ez volt az első alkalom, hogy a közösség tagjai újra találkozhattak egymással.

A hagyományos évértékelő rendezvényen Mucsi Józsefné Ibolyát is köszöntötte az egyesület, aki immár 15 éve fogja össze a civil közösség munkáját.

Az összejövetelen dr. Papp Antal polgármester is nagy tisztelettel köszöntötte az összetartó sorstárs közösség vezetőjét és tagjait.

Az évösszegző gondolatokon túl, tartalmas beszélgetések és finom ebéd tette igazán családiassá a közgyűlést. – A találkozón mindenki jól érezte magát, szeretetteljes hangulatban telt! – összegezte a napot az egyesület vezetője.

A Martfűi Mozgássérült Egyesület aktív közösség, ha tehetik együtt kirándulnak, könyvtárba, múzeumba és színházba járnak. A pandémiás időszakban csak kisebb összejöveteleket szerveztek, a megfelelő óvintézkedések betartásával.

– A nehézségek ellenére jó évet zárt az egyesület – mondta el Mucsi Józsefné Ibolya, hozzátéve – a közösség tagjai a nehéz helyzetekben, saját betegségük mellett is gondoskodnak egymásról.

Székács Szidónia

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város