Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Alkotásaikon keresztül útravalót kaphatunk tarisznyánkba

Hogyan válik ez a hihetetlen térképzőkészség, a színek által mélységet, közelséget és távolságot teremtő képesség univerzális szimbólummá? – hangzott el a kérdés a Nagy Katalin Matild és Nagy Dénes művészházaspár Útravaló című kiállításmegnyitóján, 2022. február 9-én, a Martfű Városi Művelődési Központban.

Asztalosné Kocsis Enikő intézményvezető szeretettel köszöntötte a megnyitó résztvevőit, kiemelten az alkotókat és családtagjaikat, valamint Verebes György Munkácsy Mihály-díjas festőművészt, a Szolnoki Művésztelep vezetőjét.

– Azt gondolom, hogy Nagy Dénes festőművészt és Nagy Matild grafikusművészt sokan szeretik Martfűn, hiszen a művészetek több ágában is jelen vannak városunkban is. Gondolok itt a komolyzenére, a filharmónia előadások nagyszerű homok animációira, melyet nagyon szeretnek a gyerekek, mesekönyv illusztrációkra, de arra a művészetpedagógiai munkára is, mellyel gyerekeket, felnőtteket tanítanak érteni, érezni, alkotni.

Mindketten csodás és kiváló művészek és igaz, hiteles emberek. Örülünk, hogy tőlük kaphatunk alkotásaikon keresztül „útravalót” tarisznyánkba! – mondta városunk kulturális intézményének vezetője.

A jelenlévőket Bagi László zeneművész röpítette az alkotások befogadásához szükséges hangulatba gitárjátékával.

A tárlatot megnyitotta Verebes György, akinek gondolataival vált teljessé „útravalónk” tarisznyánkba.

– Nagy Katalin Matildnak gyönyörű szép hangja van! Gyönyörű szépen énekel a tollal, a metszőkéssel, akkor is, amikor történetet mesél, akkor is, amikor alakok jelennek meg a képein, kivételes finomságú, érzékenységű, rebbenékenységű, állapotokat kifejező, megtestesítő figurák, akik mögött sorsok, életutak állnak, vagy egész egyszerűen az életüknek csak egy karizmatikus pillanata, mert ott a falon belenézhetünk a tekintetükbe és láthatjuk benne saját sorsunkat is akár.

Hagyjuk magunkat beszippantani a hálószerű rétegek által, bújjunk át ezeken a fátylakon és hatoljunk a mélyükre! Keressük, érintsük meg azokat a figurákat, akik alig fölsejlő módon, ezekből a fátyolszerű rétegekből kirajzolódnak! Mert ezek mi magunk vagyunk – méltatta az alkotásokat a Munkácsy Mihály-díjas festőművész.

Nagy Dénes festőművész képein a mindennapok témái jelennek meg, vizuális költészetében a korai avantgard festészet törekvéseit fedezhetjük fel.

– Ő az, aki a lehető legkevesebb mozdulattal fest teret, úgy használva a színeket, ahogy csak a legnagyobbak tudják, egy olyan sajátos képivilágot kiépítve, ami folyamatosan ugyan azt az érzületet kelti függetlenül attól, hogy az ábrázoláson mit látunk, hogy mi a témája a festménynek.

Ősi, eredeti készség az, amivel ő az ellentétes színpárokat kiegészíti, komplementer színeket egymás mellé rendezi és egyetlen apró mozdulattal, egy pici vörös folttal helyreteszi a kompozíciót. Olyan könnyedség árad ezekből a képekből, ami gyakorlatilag a magyar alföldi festészetnek a legnemesebb hagyományával köti őt össze – zárta gondolatait Verebes György festőművész.

Az a melegség, ami ezekből a festményekből, rajzokból és egyedi grafikákból egyaránt árad, mindenki lelkét feltölti ebben a téli időszakban! Az Útravaló című tárlatot 2022. március 13-ig láthatja a közönség a Művelődési Központ emeleti kiállítótereiben.

Székács Szidónia


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város