Az adománygyűjtés helyett az adományozásban vállal szerepet az önkormányzat – Jelentős támogatás Perecseny város részére

Martfűn is kézzelfogható az a segítőszándék, amely az Ukrajnában zajló háború elől menekülők és az ott élő magyarság felé irányul. A humanitárius katasztrófa hatására az önkormányzatnál is sokan érdeklődnek a segítségnyújtás és az adományozás lehetőségéről.

– Az ezen a téren városunkban is példa értékűen és hatékonyan működő Martfűi Református Egyházközség valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Martfűi Csoportja mellett felesleges harmadikként, külön adománygyűjtőként belépnie az önkormányzatnak, ami csak szükségtelen versenyhelyzetet teremtene – mondta el dr. Papp Antal polgármester 2022. március 2-án, megköszönve az itt élők rendkívüli összefogását. Az önkormányzat jelenleg inkább az adományozásban vállal szerepet.

– Első perctől felmerült az önkormányzatnál az adománygyűjtés segítése, ukrajnai testvérvárosunkra, Perecsenyre is gondolva. Igaz, a covid járvány miatt nem találkoztunk velük most már lassan két éve, és egyébként is mindig nehézkes volt a találkozás, mert az Európai Unióba nem tartozó államról, Ukrajnáról beszélünk, ami végül is egy hatalmas ország.

Egyből eszünkbe jutott, hogy adományt gyűjtünk az ottani magyarok és a menekültek számára, de úgy gondoltuk, hogy a két, Martfűn is gyűjtést folytató szervezet mellett, közvetlenül nem élünk az adománygyűjtés lehetőségével.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat mindennapos feladatként végzik, és hatalmas szervezettel, mindenféle logisztikával rendelkeznek az adományok gyűjtéséhez és hatékony továbbításához. Nem elég elvinni az adományt, azzal is foglalkozni kell, hogy ott a megfelelő szervezethez jusson el, különben elveszik a funkciója – figyelmeztetett Dr. Papp Antal.

Az adományozásba ezúttal városunk testvértelepülése, Perecseny támogatásával kapcsolódik be az önkormányzat.

– Felhívtuk a korábban szintén magyar, Munkács közelében található város önkormányzatát, és megkérdeztük, hogy konkrétan mire van szükségük. Elsősorban gyógyszereket, kötszereket és gyógyászati eszközöket sorolnak fel azon a listán, amit válaszukban elküldtek. Mindezek nagyobb tételekben kellenének nekik, mert a háború miatt a kórházak is kifogytak a készleteikből. A listán szereplő dolgok beszerzése idehaza sem egyszerű, hisz jó pár vényköteles, és egyes eszközöknek az ára is jelentős – emelte ki a polgármester.

Dr. Papp Antal arról is tájékoztatott, hogy a 2022. március 3.-i, rendkívüli képviselő-testületi ülésen Martfű Város Önkormányzata 10 millió forint adományt hagyott jóvá Perecseny város részére, az általuk kért gyógyászati eszközök és gyógyszerek megvásárlására. A város és polgármesterként maga is segédkezik az adomány eljuttatásában Ukrajnába.

Az önkormányzat azt is felajánlotta, hogy ha szükséges, azonnal el tudd helyezni 50 fő menekültet. Ezt a megyei Kormányhivatal részére is jelezték.

Ahhoz, hogy az adományok biztosan célba érkezzenek, Híd Kárpátaljáért címmel, részletes tájékoztatót adott ki a kormány az adományozási lehetőségekről, felsorolva az állami feladatokat kiegészítő karitatív szervezeteket is.

– Nem tudjuk, hogy meddig fog tartani ez a háború. Reméljük, megegyeznek hamar, hisz eddig is több ezer ember halhatott meg értelmetlenül, de fontos, hogy segítsünk a bajbajutottakon! – hangsúlyozta városunk polgármestere.

Az önkormányzat, a bérlők háza kapacitásának igénybevételével, felkészült a háború elől menekülők befogadására is, mert a közeljövőben erre szükség lehet.

Fotó: Perecseny látképe

Híd Kárpátaljáért: Összefoglaló>>>

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város