Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Hangszerein gyönyörű muzsikát áraszt felénk

Ismét városunkban játszott Angyal József. A martfűi származású, nemzetközi hírű zeneművész koncertjére sokan ellátogattak 2022. március 13-án vasárnap a Művelődési Központba.

– „Nagyon vártuk ezt a napot, és mindig ünnep, ha Józsi Magyarországon van és megtudjuk, hogy éppen Norvégia és Magyarország közül meddig és hogyan tartózkodik itt. Ebben a gyönyörű tavaszi négynapos ünnepben igazi ajándéknak szántuk a martfűi közönségnek ezt a koncertet. Azt gondolom, hogy Józsit nem kell bemutatni a sok barátnak és martfűinek.” – nyitotta meg Asztalosné Kocsis Enikő, a kulturális intézmény igazgatója a zeneművészet terén maradandót alkotó Angyal József, városunk díszpolgára koncertjét.

Azoknak, akik mégsem ismernék: Angyal József martfűi származású zeneművész, „hangszervirtuóz”. Zenész családban nevelkedett, édesanyja ének-zene tanár volt, anyai nagyapja zenész. Pályafutását négyesztendősen kezdte, mikor először megszólaltatta a hegedűjét. 1972-ben a Pop Consort beat-rock zenekar megalakulásával indult el karrierje. A progresszív Theatrum zenekar majd a Nonstop együttes tagjaként már olyan híres zenekarokkal játszottak együtt, mint a Syrius, a Bergendy, az LGT és a P. Mobil.

 A későbbiekben a Metró zenekar tagjaként Észak-Európában turnézott, ahol szintén neves zenekarokkal játszhatott együtt, és színpadra lépett Horváth Charlieval és Somló Tamással is.

1982-ben Norvégiában telepedett le, ahol 2001-ben felkérték a Norvég Állami Gyermekszínház (Brageteatret) zenei igazgatójának. Mára már hazahúz a szíve, ezért Norvégiában és Magyarországon egyaránt él és dolgozik.

Nem csak a hegedű nagymestere lett, játszik pánsípon, gitáron, csellón, basszusgitáron, fuvolán és szaxofonon is. Különböző stílusú zenekarokkal koncertezik, a jazztől kezdve a népzenén keresztül, át a komolyzenén a rock-ig. Zenét szerez és ír, adaptál, betanít, vezényel.

Mint ahogyan azt már több alkalommal, hazai környezetében, Martfűn is átélhették a közel másfél órás koncert látogatói, igényes zenéjével bárhol elvarázsolja a közönséget.

Polák Boglárka


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város