Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Ballagás a martfűi óvodákban

Nagy örömmel vártuk a vendégeket a Kossuth úti Tagóvodában és a Munkácsy úti Óvodában, hogy a ballagási, évzáró rendezvényünknek részesei legyenek. Izgatottan készültünk, hogy egy hosszú időszak után végre együtt lehessünk és így köszönhessünk el iskolába ballagó gyermekeinktől.

Május 25-én, a Kossuth úti Tagóvoda Mókus csoportjából 12 gyermek, május 26-án a Munkácsy úti Óvoda Katica csoportjából 7 gyermek, a Pillangó csoportból 17 gyermek búcsúzott, akik szeptembertől megkezdik az iskolás éveiket, ahol várja őket a számok, betűk országa.

Az óvodák udvarát és a teraszainkat szépen feldíszítettük, a szülők által behozott gyönyörű virágokkal színesítettük.

A ballagóinktól elköszöntek az oviban maradó társaik, a kiscsoportosok, a középső csoportosok is. A ballagó tarisznyában sok jókedvet, vidámságot egy kis hamuban sült pogácsát visznek magukkal nagycsoportosaink, akik már most nagy lelkesedéssel várják az iskolát.

Az elmúlt 3 év során nagyon összetartó kis közösség alakult ki a nagycsoportokban, szoros barátságok köttettek, melyek biztosan folytatódni fognak az iskolai évek alatt is.

Bízunk benne, hogy szeretettel gondolnak majd vissza az óvodás évekre, az egykori óvó nénikre, dajka nénikre és a társaikra, ahogyan mi is szeretettel gondolunk majd rájuk.

Az óvodák dolgozói nevében szeretnénk megköszönni a csoportok szülői közösségeinek azt a támogató munkát, amelyet egész évben tapasztalhattunk, a sok gyümölcsöt, rágcsálnivalót, amit biztosítottak a gyermekeknek.

A nyárhoz közeledve minden családnak boldog nyarat, sok együtt töltött napot és felhőtlen kikapcsolódást kívánunk!

Bettenbuch Tünde
intézményvezető-helyettes

Tovább a 2022.05.26 - Ballagás és évzáró a Kossuth úti Óvodában - Játékvár Óvoda és Bölcsőde Martfű képgalériához>>>

Tovább a 2022.05.26 - Ballagás és évzáró a Munkácsy úti Óvodában - Játékvár Óvoda és Bölcsőde Martfűképgalériához>>>


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város