Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Időutazás legendás járműveken keresztül

Minden, ami erő és lóerő – erre a hívómondatra immár hatodik alkalommal gördültek különleges veterán autók, motorkerékpárok a martfűi Művelődési Központ előtti parkolókba, a 2022. június 25-én megtartott Veteránjármű-találkozó és Múzeumok Éjszakája egésznapos programon.

Délelőtt a hagyományos járműmustra mellett, többek között Kozák Béla ipari hulladék vasdarabokból, csavarhúzókból, villákból, reszelőkből készült Vascsodáit láthattuk, illetve retro képregények kiállítása és vására is várta az érdeklődőket Szabó Miklós gyűjtéséből.

Sportos programokból sem volt hiány: retro edzés jól ismert dallamokra, karate bemutató, asztalitenisz, teke és örömfutás is szerepelt a kínálatban.

A martfűi Trencsényi Tamás összefogásában amatőr asztalitenisz találkozó zajlott a kulturális intézmény pódiumtermében. Martfűről, Kunhegyesről és a környező településekről is érkeztek egykori és jelenlegi asztalitenisz játékosok, akik barátságos mérkőzés keretében küzdöttek meg egymással amatőr és extra liga csapatokban.

A verseny színvonalát Vass Imre korábbi edző személye emelte, aki városunkban hosszú idő után a 80-as években újra felélesztette az asztaliteniszt és kinevelte a következő utánpótlás generációt, köztük Nagy Sándor Jászkun Volán SC NB1-es játékost, aki szintén jelen volt az eseményen. Az extraligából köszönthettük Sági László és Gelei Sándor profi asztalitenisz-játékosokat is.

Mátyás Pál, Martfű és Szolnok legendás tekése újraélesztette a 60-as évek retro tekepályáját a Művelődési Központ alagsorában, ahol a délelőtt folyamán bárki tarolhatott, délután pedig baráti mérkőzés zajlott.

A rendezvény egyben a Múzeumok Éjszakája országos programsor része is volt. Délutántól az intézmény kiállítóterei sokszínű programokkal, kékfestéssel, csigatészta-készítéssel és Tisza-sport kiállítással várták az érdeklődőket, de láthattunk retro porcelán kiállítást is.

Az idén 10 éves Csodamézes Kézművesházban napközben kézműves bemutatók: mézeskalács-készítés, bútorfestés, bőrözés, fafaragás és játszóházi foglalkozások zajlottak. Erre az alkalomra vendégük volt a Gömöri Kézművesek Társulása a felvidéki Várhosszúrétről, Nagy György és Rigó Béla képviseletével.

Már hagyomány, hogy a múltszázadi járművek tulajdonosai elrobognak autóikkal és motorjaikkal Martfűtől Tiszafölvárig és vissza, ami talán az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó része a programnak.

A felvonulást követően együtt szurkoltunk Hajnal Tamásnak és barátainak: a délután egyik látványos programeleme az IFA húzás volt. Az erősemberek mellett a legbátrabbak maguk is megpróbálhatták elhúzni a csaknem hat tonnás teherjárművet.

A színpadon Mr. Ricket, a 90-es évek egyik meghatározó és népszerű előadóját köszönthettük. Olyan nagy rádiós- és klubslágereket hozott a martfűi közönségnek, mint a Zárjon be a gyár vagy a Szállj, csak szállj című dalok.

Baranyi Tibor motoros kaszkadőr bemutatója zárta a napot, aki ízelítőt adott abból, hogy hozzáértő kezekben mire is képesek a kétkerekű járgányok.

Kengyel Éva, a találkozó főszervezője köszönetét fejezi ki a martfűi Damjanich középiskolának, a Martfűi József Attila Általános Iskolának, a Martfűi Református Egyházközségnek, Martfű Város Önkormányzatának, Jancsó-Pete Rolandnak és csapatának, a Művelődési Központ jelenlegi és korábbi munkatársainak és az IKSZ-es diákoknak, akik segítették a program létrehozását!

A martfűi veteránjárműves és múzeumos összejövetelek népszerűségét az is bizonyítja, hogy a zivataros időjárás ellenére idén is sokan kíváncsiak voltak az oldtimer járművekre, a rendezvényre mintegy ötven autó és motorkerékpár érkezett. Várjuk a folytatást!

Székács Szidónia


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város