Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Minden gyerek a barátom volt”

90. születésnapja alkalmából Szolnoki úti otthonában köszöntötték Szöllősi Istvánnét az önkormányzat vezetői 2022. július 22-én. Szász Éva jegyző és dr. Papp Antal polgármester emléklappal és ajándékcsomaggal is kedveskedtek városunk legidősebb lakói egyikének. Marika nénihez fényképezőgépünkkel mi is ellátogathattunk, aki szerettei körében örömmel és jó egészségben fogadott bennünket.

Szívesen mesélt családjáról, Editke lányáról, Tibor fiáról, unokáiról és a család legkisebb, májusban született tagjáról, Mátéról. Jó szívvel emlékezett a már elhunyt, szintén idős kort megélt, mindig aktív, ezermester férjére.

Marika néni családja 1944-ben Budapestről, a bombázások elől költözött Bagiba. – Szép kor, szép, jó élet volt! – emlékezett vissza Baghyékra, Apponyi Virginia grófnőre, akiket nagyon megszeretett.

Férjével együtt 1970-ben kerültek Martfűre, a Tisza Cipőgyárba. A cipőgyártást később bölcsődei munkára cserélte, ami nagyon a szívéhez nőtt és ahol „minden gyerek a barátja volt”. A bölcsődéből jött nyugdíjba 1987-ben.

– Imádom a gyerekeket! – mondta el többször is. Volt honnan örökölnie a gyermekszeretetet. Hat fiú testvére született, négy bátyja és két öccse közül öten már nincsenek közöttünk.

A családdal, köztük a Norvégiában élő bátyjával és a Belgiumban otthonra talált unokájával interneten is tartja a kapcsolatot, előszeretettel internetezik.

Marika néni örül, hogy megérhette ezt a kort, hogy egészségi problémái ellenére, gyermekei támogatásával szinte segítség nélkül is boldogul az otthonában, és hogy a kis Mátét dajkálhatja.

Szeretettel köszöntjük és további jó egészséget kívánunk!

Herbályné Kalmár Irén


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város