Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

UTT 130 - A martfűi Reboot a dobogó 2. fokán

A MaratonMan idén 6. alkalommal rendezte meg az Ultra Tisza-tó 130 (UB Kisköre) elnevezésű versenyt a Tisza-tó körül 2022. július 2-3-án.

A versenypálya a tó körüli 65 km-es gát, melyet Tiszafüredről indulva oda-vissza kell a részvevőknek teljesíteni, futva vagy bringán. A versenyzők egyéniben, duóban, trióban, vagy 5-10 fős csapatban nevezhetnek.

A versenyen, immár negyedszer, martfűi hölgykoszorú is képviseltette magát. A Reboot felállásban először indultak, korábban ők voltak a Runikornisok. A csapat tagjai mindannyian komoly sportmúlttal rendelkeznek.

A Reboot csapat tagjai: Benyus Judit, Szikszai Éva, Bácsmegi Laura, Bácsmegi Boglárka, Bíróné Révész Erzsébet, Bíró Tímea, Vincze Mariann, Vincze Tímea, Hegedűs Végh Zsófia és Mikoly Dóra.

Idén a táv mellett a futóknak a hőséggel is meg kellett küzdeniük. A Reboot csapatának azonban nemcsak a meleget, hanem egy kivétellel a többi női csapatot is sikerült legyőznie, így a dobogó 2. fokára állhattak fel – tudtuk meg Vincze Tímeától. A Reboot csapat tagja szerint ez az eredmény nem előzmény nélküli, mert a csapat 2019. óta résztvevője az UTT-nek, és a négy indulás négy dobogós helyezést hozott: 2019. II. hely, 2020. III. hely, 2021. III. hely, 2022. II. hely.

A lányok nem csak az UTT, hanem az UltraBalaton résztvevői is voltak az elmúlt években, ahol szintén 2. és 3. helyezéseket értek el.

Mivel az I. helyezés még hiányzik a gyűjteményből, már megvan a következő céljuk is! – fogalmazott Vincze Tímea.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város