Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Racketlon Páros Szabadidős Országos Bajnokság és F.Nagy Géza Tenisz Emlékverseny

Nemzetközi mezőny és világbajnoki érmesek, helyezettek az indulók között a Mozdulj Martfű rendezvénysorozaton. 2022.08.26-28. között 3 nap, 4 martfűi és 1 szolnoki helyszín, 21 versenyszám, 197 fő nevezés, 21 településről, 4 országból: Magyarország, Románia, Spanyolország, Szerbia.

Ezek a statisztikai mutatói a háromnapos eseménynek. Jól előkészített versenyhelyszínek, kiváló körülmények, szikrázó napsütés, felkészült, az utolsó pontig, másodpercig küzdő versenyzők tették sikeressé a Martfűi Városi Sportegyesület és partnerei három napon át zajló sportrendezvényeit.

Racketlon Szabadidős Páros Országos Bajnokság - 2022.08.26. A részvevőknek a fallabda (Szolnok), asztalitenisz, tollaslabda és tenisz (Martfű) sportágak mindegyikében egy-egy mérkőzést kellett a másikkal játszani. A mérkőzések minden sportágban 21 pontig tartottak. A bécsi Racketlon Világbajnokságon vegyespárosban ezüstérmes Sági István és Frigyes Csabával párosban hatodik helyezett versenyzők is erősítették a nemzetközi versenyt.

Ezt a versenyt hagyományteremtő szándékkal első alkalommal 2019-ben rendeztük meg, akkor még fallabda nélkül. 2020-tól sikerült fallabdával bővíteni. 2021-ig csak egyéniben rendeztük meg a bajnokságot, idén viszont csak párosban került a verseny lebonyolításra.

A fallabdának a Tiszaliget Squash Klub 4 pályán, az asztalitenisznek és tollaslabdának a Martfűi DAMI szakközépiskola 4 pályán, 2 asztalon, a tenisznek pedig a martfűi F. Nagy Géza teniszcentrum 3 pályán biztosította a kiváló körülményeket. A versenyhelyszínek között a rendezők biztosították a sportolók szervezett utaztatását. A bajnoki címet csak rendkívül kiélezett küzdelemben tudták megszerezni a későbbi győztesek. A páros versenyek résztvevői között többször csak 1-2 pont döntött a hosszú nap végén a bajnoki helyezésekről.

F. Nagy Géza Teniszverseny - 2022.08.27-28. Idén is megújult környezetben (pályaelválasztó hálók), 20. alkalommal rendeztük meg a martfűi tenisz alapítójának emlékét ápoló versenyt. A sportesemény hagyományosan Géza bácsi a teniszpályánál elhelyezett emléktáblájánál egy megemlékezéssel kezdődött. Idén is sikerült nemzetközi nevezéseket regisztrálni magyar, román és szerb versenyzőkkel.

A színvonalas és népes teniszversenyen nem csak az ellenfelekkel, hanem a magas hőmérséklettel is meg kellett küzdeni a versenyzőknek. Különösen nagy terhet jelentett ez azon versenyzőknek, akik a sportos hosszú hétvége több versenyszámában is megmérettették magukat. A teniszversenyen négy, a Maccabi Világjátékokon érmes teniszező is rajthoz állt.

A programsorozat keretében megrendezésre került: E-sport-kerékpár, szabadtéri asztalitenisz és tollaslabda, játékos teniszpályás ,,futóverseny”, sakk és lövészverseny, valamint zenés műsort adott elő a Mesemanók együttes.

Köszönjük, hogy velünk voltatok, jövőre Veletek, ugyanitt folytatjuk!

Sági István főszervező

Támogatók: Miniszterelnökség, Hungarikum Alkusz, Polip 2001 Kft., Martfű Média, Termál SPA Martfű, Damjanich János Szakképző Iskola Martfű, Martfű Város Önkormányzata, Mezőtúr Város Önkormányzata, Martfűi VSE, NEA, BGA Zrt., Tutti Drink Kft.

Versenyek eredményei

Racketlon Szabadidős Páros Országos Bajnokság eredményei:

1. Sági István - Frigyes Csaba Martfű (161-143)

2. Beslic Zeljko - Barna Ákos Szerbia (145-151)

3. Botár Péter - Botár Zalán Veszprém (151-163)

F. Nagy Géza Tenisz Emlékverseny eredményei:

Női egyéni:

1. Zsíros Alexandra Románia

2. Zsíros Vanessza Románia

3. Szőke Éva Cegléd és Kecsenovics Éva Szerbia

Férfi egyéni 50-:

1. Molnár András Budapest

2. Mátyás Ferenc Heves

3. Ballagó Tamás Heves és Dragan Vignjevic Szerbia

Férfi egyéni 50+:

1-1. Botár Péter Veszprém - Sági István Martfű (megosztott 1. hely)

3. Ardelean Lucian és Király Attila Románia

Férfi páros 45-:

1. Sági István Martfű - Juhász Zsolt Szerbia

2. Kovács Dánijel - Popovics Branislav Szerbia

3. Zsíros Alexandra - Zsíros Vanessza Románia és Király Attila - Ilyés Lajos Románia

Férfi páros 45+:

1. Beslic Zeljko - Barna Akos Szerbia

2. Radulovic Pavle - Vladislav Milovanovic Szerbia

3. Botár Péter Szekszárd - Vanyó Miklós Úrhida és Varga Tamás Szolnok - Tóth Csaba Tapolca

Vegyespáros:

1. Zsiros Vanessza - Ardelean Lucian Románia

2. Zsíros Alexandra - Balint Alexandru Románia

3. Juhász Zsolt - Kecsenovics Éva Szerbia és Vanyó Miklós - Bakai Ildikó Úrhida

Férfi egyéni 50- Vigaszág:

1. Magyar Tibor Románia

2. Kiss Tibor Románia

3. Botár Zalán Veszprém és Ilyés Lajos Románia

Férfi egyéni 50+ Vigaszág:

1. Isodoro Olea Paniagua Spanyolország

2. Modog Nicolae-Daniel Románia

3. Frigyes Csaba Martfű és Kenéz Tibor Románia

Férfi páros 45- Vigaszág:

1. Molnár András Budapest – Frigyes Csaba Martfű

2. Botár Péter - Botár Zalán Veszprém

Férfi páros 45+ vigaszág:

1. Basic Zeljko - Dragan Vignjević Szerbia

2. Csupàk Arnold - Igor Vurdelya Szerbia

3. Isidoro Olea Paniagua Spanyol - Modog Nicolae-Daniel Románia és Németh István Szolnok - Tanka Attila Martfű


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város