Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Elindult az új tanév a Damiban

Szeptember 1-jén, reggel 8 órakor a koránkeléstől kissé fáradt, de rengeteg élménnyel és várakozással teli középiskolás diák várta az első csengőszót a martfűi Damjanich középiskolában.

A 2022/2023. tanév ünnepélyes megnyitóján új intézményvezető, Borza Andrea köszöntötte a diákokat és az iskola dolgozóit. Az elmúlt tanév végén Molnár Aranka igazgatónő felkérést kapott az SZSZC Jendrassik György Gépipari Technikum tagintézménye vezetésére. Munkáját ott is Bencsikné Kocsis Eszter segíti az igazgatóhelyettesi teendők ellátásával. A Szakképzési Centrum vezetősége, Molnár Aranka javaslata alapján, július elsejével igazgatói jogkörrel felruházott, szakképzésért felelős igazgatóvá nevezte ki Borza Andreát.

A Szolnoki Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégiumot továbbra is három tagú vezetőség irányítja: az intézményvezető munkáját Széll Anikó igazgatóhelyettes és Gecse Zoltán gyakorlati oktatásvezető segíti.

– Nagyon bízunk benne, hogy minden oktatónk és minden diákunk ezután is azért tevékenykedik, hogy ezt a tanévet is eredményesen teljesítsük – mondta az igazgatónő, aki a diákok előtt álló kihívásokra, többek között a vizsgákra való felkészülés fontosságára is felhívta a figyelmet.

– Ebben a tanévben sem fog unatkozni senki. Mi oktatók és az iskola minden dolgozója igyekszünk az ehhez szükséges zavartalan feltételeket biztosítani számotokra – szólt bíztatóan a diákokhoz Borza Andrea.

A nyár folyamán történt felújításokról is örömmel számolt be az igazgatónő. Megújultak az öltözők és új informatikateremmel gazdagodott az oktatási intézmény.

A tanévnyitó zárásaként az újonnan érkező osztályok közösen tisztelegtek az iskola alapítója, Thomas Bata emléke előtt.

Székács Szidónia


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város