A sikeres jövő is biztosítva van az egyesület számára
Szép eredményekkel büszkélkedhetnek a Martfűi Úszó és Triatlon Klub ifjú versenyzői, Csüllög Marcell és Tóth Zalán, akiknek az idei évben nemzetközi versenyeken is sikerült megmérettetniük magukat.
A 17 éves Marci 11 éve triatlonozik. 2022-ben több nemzetközi versenyen is képviselte hazánkat, többek között a romániai Izvoraniban a Junior Európa-kupán, majd a franciaországi La Baule-ban, az Atlanti-óceán partján, az Ifjúsági Európa-bajnokságon.
A fiatal triatlonos beszámolt a verseny lebonyolításáról, a kiutazásról és a helyszínről is.
– A verseny nagyon jó volt, a kiutazás kiváló hangulatban telt. Az edzők és a sporttársak nagyon közvetlenek és segítőkészek voltak. A helyszín tökéletes volt, az óceánban volt az úszás, a kerékpározás és a futás az óceánpart mellett – mesélte.
„A” és „B” döntőkkel zárult az egyéni verseny. Csüllög Marcell a „B” döntőben kapott helyet az elődöntők alapján. Ez azt jelenti, hogy a 30-60. helyért küzdhettek a 76 fős mezőnyben. Marci remek versenyzésének köszönthetően a 16. helyen ért célba futamában, ezzel az abszolút 47. helyet szerezte meg.
Tóth Zalán 18 éves és 12 éve triatlonozik. Idén két nemzetközi versenyen képviselte hazánkat, Tiszaújvárosban, a Triatlon Junior Európa Kupán és a lengyelországi Bialystokban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén.
Az utóbbiról kérdeztük Zalánt, aki megosztotta velünk az ott szerzett tapasztalatait.
– A verseny teljesen más volt, mint egy hazai. Más a verseny színvonala, ahogy viselkednek velünk. Nagyon jól éreztem magam! 7. helyezett lettem, azt gondolom, hogy augusztusban, a szezon végén ez elég jó eredmény, bár mindig van hova fejlődni!
Egy nemzetközi verseny teljesen más, rendkívül szigorúan veszik a szabályokat, de ez így izgalmas, így lehet megtanulni, hogy hogyan lehet versenyezni – mondta Zalán.
A fiúk az idei évben a hazai versenyeken is szép eredményeket értek el egyéniben és csapatban is. Ezt a jövőben is szeretnék tartani és mindent megtenni azért, hogy egyre jobbak legyenek a sportban. Elmondásuk szerint ebben az edzők, a családjuk és az iskolájuk, a Hajnóczy József Gimnázium támogatása is kulcsfontosságú.
– A triatlon egy nagyon megosztó sport. Sok odaadás kell hozzá, sok szabadidőt kell rászánni, de cserébe nagyon sok barátot kaptam tőle – mesélte Marci.
– Olyan dolgokat kaptunk a triatlontól akár testileg, lelkileg, szellemileg, ami csak az előnyünkre vált – mondta Zalán.
A srácoknak alapvetően hat edzésük van egy héten, ami egy nap általában három óra hossza, kevesebb ritkán – tudtuk meg Kovács Pétertől, a sportolók felkészítő edzőjétől. – Ezt a nyári időszakban, ami nekik a verseny szezon, kiegészíthetjük egy-két edzéssel, illetve különböző edzőtáborokkal, amik lehetnek hazai edzőtáborok, vagy aki eléri a Héraklész válogatott szintet, az akár nemzetközi edzőtáborokban is részt vehet.
A holt szezonban kisebb versenyekkel készülnek a főszezonra, ez nem feltétlen triatlon verseny, lehet úszás, futás vagy duatlon. Az edzés mellett nélkülözhetetlen a regeneráció, a masszőr és gyógytornász segítség, ezek mind nagyon fontosak a felkészülésekben – tudtuk meg az edzőtől.
Alapvetően az utánpótlásra nevelés az egyik fő profilja az egyesületnek. A kisebbek is kiemelkedően jó eredményeket érnek el. Az Újonc I.-es korosztályból két versenyző, Gaál Rebeka és Jeneses Martin 1. helyen végzett az E.ON Utánpótlás Országos Bajnokságon.
– Martfűn 15 éve kezdtük el a triatlon komolyabb szintre hozatalát. Nagy szerencsénk van olyan téren, hogy ebben a kisvárosban nagyon sok gyermeket meg tudunk mozgatni ezzel a kemény sporttal, ami nagyon sok lemondással és alázattal jár – mondta Balogh József, a Martfűi Úszó és Triatlonklub vezetője.
A klubvezető tapasztalatai szerint mindenki megérzi ennek a sportágnak a szépségét. A kemény edzések mellett a felkészítőtanárok gondoskodnak a változatos programokról és arról, hogy sok-sok élménnyel gazdagodjanak a fiatal triatlonosok. Az edzők nagyon büszkék sportolóikra és úgy gondolják, biztosítva van a sikeres jövő az egyesület számára.
(A sportolókkal és az edzőkkel készült interjú megtekinthető a Martfű Média YouTube csatornáján és a www.martfu.hu oldalon).
Székács Szidónia