Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Nyílt nap a DAMI-ban

A Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium két alkalommal, 2022. november 16-án és 23-án várta hagyományos nyílt napokra a nyolcadikosokat. Az egyiken a környék településeinek tanulóit, a másikon pedig a martfűi nyolcadikosokat látták vendégül.

A rendezvényt az iskola megbízott igazgatója, Borza Andrea nyitotta meg. Először a következő tanévben induló képzésekről tájékoztatta a tanulókat. Elmondta, hogy a technikumi képzésben 5 év a képzési idő, Oktatási szakasszisztens és Informatikai rendszer- és alkalmazásüzemeltető technikusi szakma megszerzésére van lehetőség.

A szakképzésben 3 év alatt Kereskedelmi értékesítő vagy Bőrtermékkészítő lehet valaki.

Kiemelte, hogy mind a négy szakma esetében ösztöndíj rendszer működik.

A bevezető után iskolánk tanulói mutatták be a szakmáikat, meséltek a mindennapi iskolai életről, a programokról, melyekhez prezentációt is készítettek. Ezután diák hostesseink elkísérték a vendégeket a különböző képzési területek helyszíneire. Az oktatási ágazatban tanulókat furulya bemutatóval várták, majd egy vidám zenei kvíz megoldása után, pszichológiai témájú társasjátékkal fejezték be a bemutatót.

A kereskedelmi kabinetben a Kereskedelmi értékesítő szakma rejtelmeibe kaphattak bepillantást a nyolcadikosok, kipróbálhatták a mennyiségi érzéküket a méréssel, szépérzéküket a díszcsomagolással, és nagy sikert aratott a pénztárgép kezelése.

Az informatikai területen a diákjaink által épített, beprogramozott Lego robotok (autók, egyensúlyozó robot, space challenge) kipróbálása, a velük való játék nagy sikert aratott. Lehetőség volt számítógépek szét- és összeszerelésére, mely által a hardverek megismertetése volt a cél. A 3D-s nyomtató működésének elvéről, a felhasználási lehetőségeiről előadást hallgathattak meg, de volt játékos programozás (mikrobit) lehetőség is. A tanulóink által programozott távirányítós autók (Arduino) kipróbálása is sok nyolcadikost vonzott.

A könnyűipari tanműhelyben a bőr feldolgozását, szabását ismerhették meg az ide látogatók, majd a maguk által készített kulcstartót és bőrkarkötőt emlékül haza is vihették.

Az iskolába látogató diákok nagy érdeklődéssel és aktivitással kapcsolódtak be a programokba. Jó hangulatú, vidám és információkban gazdag délelőttöt tölthettek el a Damiban.

Borza Andrea
igazgatóhelyettes 


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város