Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Változnak a kultúrák, de a magyar kultúrát mi így szeretjük”

Művészeti csemege várta mindazokat, akik ellátogattak a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe 2023. január 17-én. A magyar kultúra napja alkalmából színpadunkon köszönthettük Beck Zoltánt és Grecsó Krisztiánt, akik „Hoztunk valamit magunkból” címmel zenés irodalmi estet adtak a közönségnek.

Az előadást megelőzően Vas Béla pedagógus, muzeológus, néprajzkutató, a Martfűi Települési Értéktár Bizottság tagja ünnepi beszédét hallhattuk.

– Egyes kutatók szerint, amit én is vallok, a kultúra nem egyéb, mint válasz egy környezeti kihívásra, egy probléma megoldására. Ennek véghezvitele, a mikéntje, a módja az meghatározza mindennapjainkat, meghatároz minket.

Jogos a kérdés, hogy hány féle kultúra létezik. Most szétnézek itt a teremben, szerencsére rengeteg embert látok, barátot, rokont, ismerőst és ismeretlent. Ahányan itt most bent vagyunk, annyi féle kultúra jelen van. Mindegyikünké egyedi. Mindegyikünké más. S mitől lesz magyar? Attól, hogy egyes dolgokat azonosan szeretnénk megoldani. Egyes Világ-beli jelenségekről, politikáról, gazdaságról, egészségről, természetről, az ahhoz való viszonyunkról egyformán gondolkodunk. Mert így neveltek minket, így szocializálódtunk. És sokunk kultúrája ha megegyezik, akkor az már egy közösségi kultúrává válik.

A kultúrák mások. Ahogyan a magyar kultúra is más, mint a környező népeké. De ez természetes, igaz? Mert mi mások vagyunk. Mások a gyökereink, más válaszokat adunk a kihívásokra, történelmünk is más. Tatárjárás, török dúlás, 150 év... Más válaszokat kívánnak meg, mint a környező népeké. És nem kell szégyellenünk, hogy a mi magyar kultúránk az ilyen, amiben most élünk, mert változik.  Változnak a kultúrák, de a magyar kultúrát mi így szeretjük. És nem stagnál. Változik most is velünk együtt. És változzon is! Nem jobb, nem rosszabb, mint a környező népeké. És ez a miénk! Azért vagyunk itt, hogy ezt a magyar kultúrát köszöntsük nagy tisztelettel. Kívánjunk neki minden jót, éltessük. S a születésnapján mit kívánhatnánk neki, mint egyebet? Isten, áldd meg a magyart! – zárta ünnepi gondolatait Vas Béla.

Beck Zoltán énekes-gitáros, a 30Y zenekar frontembere, egyetemi adjunktus és Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író és dalszerző. A „Hoztunk valamit magunkból” című közös pódiumestjükön a zene és irodalom egészítette ki egymást.  

A színpadon megszólaltak versszövegek, prózák, dalok, kéziratok és vázlatok: Bóbiták, Apokrifek és Balázsolások egy időutazós esten. A két előadó gondolatain át megidéződtek a régi nagy mesterek is, mint például Babits, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes vagy Petőfi.

A zene és az irodalom összefonódásán keresztül meséltek a barátságról, szerelemről, apaságról, olykor félelmeikről és kételyeikről.  A nézőtéren ülők számára is érezhető volt, hogy kiválóan működtek együtt a színpadon, a számokat összefűző beszélgetéseik pedig keretbe helyezték a műsort, ami – az előadás címére utalva – valóban adott valamit a közönségnek a két művészből.

Az előadókkal készült interjú hamarosan elérhető lesz a Martfű Média YouTube csatornáján.

Székács Szidónia


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város