Ismét Sámli Bál, mindenki örömére
Immáron huszonhatodik alkalommal rendezték meg a „Boldog Gyermekekért” Alapítvány szervezésében a Martfűi József Attila Általános Iskola Sámli Bálját 2023. április 15-én a Művelődési Központban. Idén a nyolcadik évfolyamból két osztály búcsúzott. A 8.A.-sok Kovács Mihály, míg a B osztályosok Szántó Mária osztályfőnökök vezetésével érkeztek a színpadra, ahol a megható keringőikkel sok szülő szemébe könnyeket csaltak.
Az „első bálozók” pazar táncmozdulatai után a Ki mi(nden)t tud? keretein belül az alsóbb éves diákok repítették el a közönséget Amerikába. Később a végzős tanulók felkérhették szüleiket, rokonaikat egy-egy rövid keringőzésre. S mikor már nem lehetett a szívszorító pillanatokat fokozni, Johnnie Tailor - a sokak számára ismert lemezlovas - vette kezébe a zenei irányítást.
Földi Edina, az iskola igazgatója, röviden összefoglalta, hogy miért olyan fontos, jó szokás az alapítványi bál megtartása.
– Az iskolai közösség minden tagja: gyerek, szülő, pedagógus, támogató és segítő kötetlenül beszélgethet, szórakozhat, örülhet egymásnak. Rég nem látott arcok, volt tanítványok, baráti társaságok élik át újra az együvé tartozás érzését, osztják meg egymással az örömök, boldogságok és történetek sorát – mondta, majd felhívta a fiatalok figyelmét a szórakozás megfelelő formájára is.
– Egy ilyen alkalmon a gyerekeink velünk együtt, közösen tanulják meg a kulturált szórakozás módját, a szemünk előtt élik át és sajátítják el, hogyan kell ezt tenni – összegezte az intézményvezető.
A bál ideje alatt a School Burger büfé, a Last Vegas kaszinó, éjfélkor pedig a tombolahúzás fokozta a hangulatot. A falatozóban hamburgerek, szendvicsek, hot-dogok és egyéb finomságok csillapították az éhséget, a kaszinóban nem csak a gyerekek, a felnőttek is kipróbálták szerencséjüket és tették kockára zsetonjaikat. Részben ezeknek az elmaradhatatlan elemeknek köszönhetően megannyi vendég vett részt a szombat esti ünnepélyes iskolai rendezvényen.
A szülők és nevelők bálja sikeréhez a támogatóik felajánlásai is nagyban hozzájárultak. A rendezvény teljes bevétele ezúttal is a „Boldog Gyermekekért” Alapítvány céljait, ezzel együtt a diákok iskolai tevékenységének bővítését szolgálja.
A hajnalig tartó mulatozás bizonyára minden szülőnek, diáknak és tanárnak szép pillanatokat szerzett, amelyek a ballagás előtt álló tanulók számára az általános iskolában töltött nyolc év legszebb emlékeivé válhatnak.
Polák Boglárka
2023.04.15. - XXVI. Sámli Bál I. - 8. osztályok keringői - Martfűi József Attila Általános Iskola
2023.04.15. - XXVI. Sámli Bál II. - Ki m(indent)t tud - Martfűi József Attila Általános Iskola
2023.04.15. - XXVI. Sámli Bál III. - Báli hangulatok - Martfűi József Attila Általános Iskola
TÁMOGATÓINK
Köszönet mindazoknak, akik anyagi segítségükkel, tárgyi felajánlásaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez. Köszönet azoknak is, akik név nélkül segítették és támogatták iskolánk alapítványát.
Articsóka Virágüzlet - Danku Istvánné
Bagdánné Molnár Éva gyógymasszőr
Bagdán Sándor - Virág Világ
Bécsi Magdolna gyógymasszőr
Bíró András 4.b osztályos tanuló és családja
Bogyóműhely és Petróczki Lili 2.a osztályos tanuló
„Boldog Gyermekekért” Alapítvány
Botka Dániel és családja
Bunge Zrt.
Burján Nikoletta Kitti fodrász
Cicero Pizzéria
Czinege József
Csavarlak - Horváth-Tokodi Katalin
Cseh Anikó - Balance Szépségszalon
Csüllög és Társa Kft.
Dénes Zoltán és családja
Diána Gyógyszertár
Döbrei József mesterfodrász
Dr. Papp Antal polgármester úr
Farkas Roland és családja
Fazekas-Tóth Andrea és családja
Fitmed-System Kft. - Bagi Erika
Forcam System Kft.
Földvári Sütő Kft.
Gastroland - Team Kft.
Gál-Tóth Fanni manikűrös
Gáspárné Fodor Andrea és családja
Gecse Dalma gyógytornász
Glumercz Petra 8.b osztályos tanuló és családja
Hajdu László népi faműves - Geszteréd
Halla Gabriella és Halla István
Harmónia Egészség Stúdió
Hornyák Attila 4.b osztályos tanuló és családja
Ibolya Virágszalon - Szekeres Mónika Gizella
Ili Textilház
Játékvár Óvoda és Bölcsőde
Jámbor Zsoltné
Juhászné Hidvégi Edit
Kántor József
Kátainé Holub Zsuzsanna - fodrász
Kecső Zoltán és családja
Kehely Cukrászda
Kis Anita és családja/Fábián Milán 8.b, Fábián Zalán 5.b osztályos tanulók
Korzó Kávéház
Kossuth Nyugdíjas Klub
Kovács Róbert és családja - Robi Boltja
Kossuth Úti Nyugdíjas Klub
Körömvirág Stúdió - Sebők Irén
Kun Lajosné
Kürti-Gym
Lengyel András 2.b osztályos tanuló és szülei
Lilla Papír Írószer - Gál Attila
M&H Ajándéküzlet - Kontér-Szekeres Henrietta
Majzik Anita kozmetikus
Makayné Bali Éva és Makay Attila Balatonlelle
Miklósi Nikoletta
Molnár Aranka és családja
Molnár Levente 2.b osztályos tanuló és szülei
Martfűi Úszó- és Triatlonklub
Martfű Város Önkormányzata
Településellátó Szervezete
Iskola Konyha dolgozói
Művelődési Központ és Könyvtár
Martfű Média
Nagy Lajos és családja
Nagy Zoltán
Urbán-Szabó Hedvig
Panda Áruház
Petróczki-Oravecz Anikó
„Portyázó Porontyok” Alapítvány
Rágyanszky István alpolgármester úr
Rigó Róbert 1.b osztályos tanuló
Serfőző Sára 5.b osztályos tanuló
Sikéné Buczkó Mária és Sike Zsolt
SILVER Tánciskola - Szatmári Nagy Szilvia
Szabó-Panyik Dalma mesterkozmetikus
Szántó Lajos és családja
Szolnoki Tankerületi Központ
SZMK
Szekeres Mónika Gizella önkormányzati képviselő
Szilágyiné Árvai Éva
Szilágyi Vivien
Szolnoki Szolgáltatási Centrum Damjanich János Szakközépiskolája és Kollégiuma - Martfű
Szutorisz-Szügyi Csongor igazgató úr - Szolnoki Tankerületi Központ
Táborosi Erzsébet
Takács Tóth Adrienn manikűrös
Tarjányiné Bernáth Zsuzsanna - Pillangó Kuckó
Torony ABC
Tóth Janka 7.b osztályos tanuló
Tóth-Fekete Zoltán
Turnyánszkiné Enyedi Andrea
Túróczi Ádám 5.b osztályos tanuló
Túróczi Katalin és Szabó Ferenc
Vidinszki Beáta fodrász
Vass Éva önkormányzati képviselő
Wu Maggie 3.a osztályos tanuló
1.a osztály
1.b osztály
2.a osztály
2.b osztály
3.a osztály
3.b osztály
4.a osztály
4.b osztály
5.a osztály
5.b osztály
6.a osztály
6.b osztály
7.a osztály
7.b osztály
8.a osztály
8.b osztály