Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Bölcsődék Napja - 2023.04.21.

Hazánkban több mint 171 éves múltra tekintenek vissza a bölcsődék, és 2010-től ünnepeljük a Bölcsődék Napját.

Magyarországon az első Budapesti bölcsőde 1852. április 21-én nyitotta meg kapuit, amelyben a legkisebb gyermekek intézményes elhelyezéséről gondoskodtak. Martfűn a fiatal, kisgyermekes anyák gondjain igyekezett segíteni a Tisza Cipőgyár vezetősége, amikor 1954 novemberében, ideiglenes jelleggel egy családi házban alakították ki a település első bölcsődéjét. 2 évvel később a fokozott bölcsőde iránti igény miatt a gyárvezetés úgy döntött, felépít egy új, 40 férőhelyes bölcsődét (a jelenlegi Egészségház területén), melyet később 60 férőhelyesre bővítettek.

A Játékvár Óvoda és Bölcsőde Bölcsődei Intézményegységének dolgozói is szeretettel ünnepelték meg ezt a jeles napot, a szülők együttműködésének köszönhetően, nevelés-gondozás nélküli nap keretében, melyet a dolgozók szakmai fejlődésére fordítottak.  Örömmel fogadták a meghívást az előadásokra az intézmény óvodapedagógusai is.

A szakmai nap indításaként a kisgyermeknevelők meghallgathatták a bölcsődevezető, Cseriné Gál Katalin visszatekintését a bölcsődék történetére, majd Deli Gabriella gyógypedagógus tartott szakmai előadást a korai fejlesztés, korai intervenció jelentőségéről. A délelőtt lezárásaképpen a Játékvár Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője, Turnyánszkiné Enyedi Andrea prezentációt mutatott be „A játék módszertana az óvodában” címmel. A délután folyamán a kisgyermeknevelők, bölcsődei dajkák és a technikai dolgozók belső továbbképzést tartottak, mellyel fejlesztették és bővítették tudásukat.

Ezen a jeles napon szeretettel köszöntötte a bölcsőde dolgozóit dr. Papp Antal polgármester úr is.

„A gyermek olyan, mint egy pillangó a szélben. Néhány magasabbra tud repülni, mint mások, de mindegyik a legjobb tudása szerint repül. Miért is hasonlítanád össze őket? Mindegyik más. Mindegyik különleges. Mindegyik gyönyörű.”

Martfű, 2023. április 25.

Kovács Szandra kisgyermeknevelő


A képek beküldött fotók

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város