Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

„Színház mindenkinek!” Martfűn is

A Déryné Program Országjárás alprogram keretében 2023. június 26-án Martfűre érkezett a Győri Balett: Romance - Kodály Zoltán műveire című előadása. A Győri Balett olyan együttes, amely örömet ad, megrendít, elkápráztat! – olvasható a társulat honlapján, ami a martfűi előadásra is túlzás nélkül elmondható, és amit szűnni nem akaró vastapssal köszönt meg az értő közönség.

A Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttese, Nemzeti Minősítésű táncművészeti szervezet. Repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel.

A 2020-ban indult Déryné Program célkitűzése, hogy színvonalas színházi produkciókat juttasson el az ország minél több településére. A kulturális misszió jelmondata: "Színház mindenkinek!"

A hiánypótló kezdeményezés széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, színházakat, alkotótársulásokat, a befogadó intézményeket és a kultúrafogyasztókat.

Egy-egy előadás-választási időszakban száz kiajánlott előadást felvonultató repertoárból szemezgethetnek a művelődési házak és a kulturális intézmények, kedvezményes, szinte jelképes áron.

Velekei László 2013-ban dolgozott először Kodály Zoltán műveire, így született meg a nagysikerű Kodály című darab. Ezt újragondolva alkotta meg a világhírű zeneszerző munkásságának minden szegletéből hasító Romance című koreográfiáját, tisztelegve ezzel a magyar zenetudós, zeneoktató és népzenekutató előtt – olvasható a Déryné Program ajánlójában.

A Romance koreográfusa, a társulat igazgatója, Velekei László Seregi- és Harangozó-díjas, érdemes művész az előadás előtt szívesen beszélt a darabbal kapcsolatos céljairól.

– Egyrészt elsősorban emléket állítani Kodály Zoltán műveinek, hisz azt gondolom eléggé átfogó képet kaphatunk a műveiből: van misétől elkezdve kis zenekar, nagy zenekaros mű, egészen népdal énekig, tehát a gyűjtésből is merítettünk. Egy igazán színes zenei paletta kerekedett, amelyre egy szimfonikus balettet koreografáltunk. Elsősorban magának a zenei érzetnek, a zenei töltöttségnek lett egy dramaturgiája, de úgy gondoltuk Csepi Alexandrával közösen, hogy egy pici leheletfinom történetet mégiscsak csempésznénk a műbe, egy picit, talán félig, egy cselekményes balett született, amely most már tizennégy éve a Győri Balett repertoárján van.

– A Déryné Program számos vidéki helyszínre juttatja el a balettelőadást.

– Fontos visszajelzés, ahogy említettem, hogy repertoáron tudjuk tartani ezt a darabot, másrészt határon túl is egyik legtöbbet játszott darabunk. Felemelő érzés volt, amikor Galántán énekelték az Esti dalt, miközben táncoltunk, és nagyon fontos missziónak tartjuk, hogy Magyarországon is megismerjék ezt a darabot. Nem tudunk eleget utazni vele hál istennek, és nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetünk és meg tudjuk mutatni a martfűi közönségnek is, mert szerintem egy igazán kuriózum ez a darab.

– Martfűn komoly adottság a kulturális intézmény ilyen léptékű színházterme, színpadi-technikai lehetősége.

– Bevallom őszintén, most járok itt először, de biztos, hogy vissza fogunk jönni, és abban is bizakodom, hogy a közönség is visszahív minket. A Győri Balett számára nagyon fontos, hogy minél több helyszínen jelen tudjon lenni az országban, hisz a második legnagyobb balett társulatként, egyfajta utazó társulatként nekünk jelentős visszajelzés a teljes magyarországi jelenlétünk. Ahogy említettem bizakodó vagyok, és azt látjuk, hogy a körülmények adottak ahhoz, hogy akár másfajta repertoárral is vissza tudjunk térni – mondta el Velekei László.

Herbályné Kalmár Irén


Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város