Ugrás a fő tartalomhoz Ugrás az elérhetőséghez

Szeszesital-fogyasztás és szemetelés közterületen – „Folyamatosan változik, csökken az önkormányzatok hatásköre”

Számos településen, így Martfűn is felháborodást és rossz érzéseket kelt az egyes boltok körüli szeszesital-fogyasztás és a szemetelés az utcákon. Helyi önkormányzati rendelettel tiltható a közterületen történő alkoholfogyasztás, de ez ideáig erre nem került sor Martfűn sohasem!

Egy helyi dohánybolt melletti üzlet a közösségi médiában megjelent kálváriája kapcsán erről, valamint az önkormányzatok és az állampolgárok a közterületen tapasztalt negatív jelenségekkel szembeni fellépési lehetőségeiről beszélgettünk dr. Papp Antal polgármesterrel és dr. Molnár György aljegyzővel.

A települést több mint egy évtizede vezető polgármester szerint a 2010 óta kiépülő közigazgatási rendszer a centralizációra törekszik. – Központilag egyszerűbb az irányítás, elvileg minden településre ugyanazok az irányelvek vonatkoznak, viszont ez a helyi lakosságnak és nekem, mint önkormányzati vezetőnek is komoly probléma, hisz innentől kezdve, ha bejön egy lakos, egyszerűen nem tudunk intézkedni, mert lassan minden hatáskört leépítenek az önkormányzatoktól – mondta el dr. Papp Antal.

– A szabálysértések is elkerültek az önkormányzatoktól, valamikor a rendőrséghez, majd áttették a kormányhivatalhoz. De az építésügyről is beszélhetek. Martfűn is komoly építésügyi hatóság volt. Figyelemmel tudtuk kísérni, hogy ki hogyan építkezett, mindig segítő szándékkal és nem büntetési céllal. Büntetésre soha nem került sor.

Jelenleg nem tudunk beleszólni ezekbe a dolgokba, mert hatáskör hiánya miatt nem intézkedhet az önkormányzat.

Ugyanez vonatkozik a közterületen történő szemetelésre is, ami a rendőrség hatáskörébe tartozik. Nemrég tárgyalta a képviselő-testület a Szolnoki Rendőrkapitányság előző évi beszámolóját, ahol felhívtuk rendőrkapitány úr és a martfűi rendőrparancsnok figyelmét is erre a problémára, és ígéretet tettek, hogy oda fognak figyelni a piactéri dohánybolt körüli szemetelésre. Ezeket a dolgokat azonban nehéz bizonyítani, kevés hathatós segítséget tudnak ebben az esetben nyújtani – tájékoztatott a polgármester.

Az önkormányzathoz több megkeresés érkezett, hogy a boltok előtti környezetet „vendéglátó egység kerthelyiségnek” használják, a bolt párkányára kiülnek, dohányoznak, alkoholt fogyasztanak, ezzel zavarva a környező üzletek tevékenységét és a járókelőket. Sajnos több alkalommal előfordult, hogy a boltok mögötti közterületet toalettként használták, használják.

– A polgármesteri hivatalban bejelentik a különböző ügyeket, de a hatóságok között eléggé kiéleződött, hogy kinek mire van hatásköre és illetékessége – számolt be tapasztalatairól dr. Molnár György. – Büntetőfeljelentésnél számtalanszor jártunk úgy, hogy itt a polgármesteri hivatalban bejelentették a problémát, mi továbbítottuk és minket hallgattak meg tanúként, úgy, hogy mi csak továbbítottunk egy bejelentést. Az adott ügy lehet közegészségügyi, környezetvédelmi ügy, mely a Kormányhivatalhoz tartozik, lehet szabálysértés, ami rendőrségi hatáskör, lehet birtokvédelem, mely jegyzői és bírósági hatáskör és kár esetén lehet bírósági eljárás is.

– Az eligazodásban tudna segíteni az itt élőknek az önkormányzat egy listával?

– Több tízezer hatáskört nem tudunk listába foglalni, de ha az önkormányzathoz fordulnak, természetesen igyekszünk teljeskörű információt adni a lakosság számára, segíteni az ügyeik ügyintézését – ígéri az aljegyző.

– Tapasztaltuk azt is, ha túl sokszor fordulunk, és jó párszor fordultunk már a hatóságokhoz, azt jelzik számunkra, hogy nem az önkormányzatnak kell azokban az ügyekben fellépni – mondta el dr. Papp Antal.

– 2010-től elindult egy folyamat, amelyben lépésről lépésre építették le az önkormányzatok illetékességét. Az egy nagy dömping volt, de a mai napig is folyamatosan változik, csökken az önkormányzatok hatásköre – tájékoztatott a polgármester, megemlítve, hogy jelenleg épp a védőnői szolgálatok kerülnek el a településektől.

– Martfűn a legtöbb üzlet, vendéglátóegység úszótelken áll, a tágabb környezete közterület.

– Attól függetlenül, hogy a szemetelés ez esetben önkormányzati területen történik, ugyanúgy nekik kell takarítani, mint ahogy közterületen a családi házaknál a fűvágást és a tisztántartást is maguknak kell elvégezniük a lakosoknak. A jogszabály itt is egyértelmű: a boltok, üzletek környezetét nekik kell rendben tartani. Sajnos sokszor az önkormányzat teszi ezt meg, hogy rendben legyen valamennyire – emlékeztetett dr. Papp Antal.

A szemetelésnél a lakosság kérheti a rendőrség intézkedését. A közterületi alkoholfogyasztás esetén csak akkor, ha az önkormányzat rendeletet alkot róla.

– Ha jól értem, az önkormányzatnak nincs szándékában a közterületen történő alkoholfogyasztás szabályozása?

– De, foglalkozunk az alkoholfogyasztás közterületen történő tiltásának lehetőségével – mondta el a polgármester. – Volt már egyszer kísérlet erre a testület előtt, csak ezt nagyon nehéz úgy összeegyeztetni, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben működőképes és hatásos is legyen. És ezzel még nem lenne megoldva a probléma, mert ennek az ellenőrzését ki fogja végezni és mivel? Se az anyagi, se a személyi feltételek nincsenek meg ehhez az önkormányzatoknál.

– Most hova fordulhat egy itt élő, ha a közterületi alkoholfogyasztás zavarja?

Dr. Papp Antal válasza szerint jelenleg sehova. – Közterületen magasabb szintű jogszabály és Martfűn önkormányzati rendelet sem tiltja az alkoholfogyasztást.

Nem az a probléma adott esetben, hogy valaki közterületen, egy rendezvényről hazatartva megissza az üveg sörét, hanem az eredménye: ahogy viselkedik, szemetel stb., ahhoz pedig már lehet rendőrt hívni – hangsúlyozta a polgármester. – Ha valaki eldobja a sörösüveget, ami összetörik, az alkoholfogyasztás nem, de a szemetelés onnantól már rendőrségi ügy.

Herbályné Kalmár Irén

Minden jog fenntartva © 2011-2021 Martfű Város