Évzáró Bozsik Fesztivál az óvodásoknak
2024. május 15-én rendezték az Intézményi Bozsik Program körzeti zárórendezvényét a martfűi sportpályán. Az eseményt városunk polgármestere, dr. Papp Antal nyitotta meg, aki egy-egy gyümölcskosárral köszöntötte a résztvevő négy település, Cibakháza, Cserkeszőlő, Tiszakürt és Martfű óvodásait.
A gyerekek ezúttal ugyanazon a pályán játszhattak, ahol a felnőtt NB III-as martfűi csapat is fogadja ellenfeleit.
A remek időben, kiváló hangulatban eltelt délelőtt végén Pálinkás Ferenc körzetvezető adott át ajándékot minden óvodásnak, s örömmel állapította meg, hogy tavaly szeptember óta mennyit fejlődtek a programban résztvevő gyerekek. Különösen a martfűiek, akik ezúttal is legyőzték összes ellenfelüket. Folytatás ősszel, remélhetőleg az eddigiekhez hasonló sikerrel!
fr