Újraélesztési tréninget tartott a biztonságos segítségnyújtás jegyében a Fight Club Martfű
Szeptember utolsó hétvégéjén újraélesztési tréninget szerveztünk a Fight Club Martfű harcművészeti klub tagjai és hozzátartozói részére. A cél a szemléletformálás, és egy olyan tudás átadása volt, amelyre alapozva a résztvevők – adott esetben – magabiztosan tudnak hatékony segítséget nyújtani.
A tréninget Nyeső Ferenc szolnoki mentőtiszt vezette. Ő nagy gyakorlattal és szakmai tudással rendelkező szakember, aki napi szinten, hivatásszerűen ment életeket. Ebből kifolyólag életszerű, gyakorlatias és hatékony ismereteket szereztünk.
Elhangzott, hogy a felmérések szerint, Magyarországon a kórházon kívüli keringésmegállások száma európai viszonylatban is magasnak számít. A hirtelen szívhalál váratlan esemény, amely ugyanúgy érintheti a fiatal, egészséges szervezetet, mint az idős vagy beteg embert; bekövetkezhet az utcán, munkahelyen, otthon, vagy akár sportolás közben is.
A keringésmegállást követő néhány perc sorsdöntő. Minden segítség nélkül eltelt perccel kb. 10%-kal csökken az életben maradás esélye, ezért kiemelkedően fontos a korai mentőhívás, és az újraélesztés megkezdése. Az újraélesztés egyszerű, eszköz nélküli, könnyen elsajátítható mozdulatsor, amellyel bárki (egészségügyi képzettséggel nem rendelkező személy is) érdemben segíthet keringésmegállás esetén.
![]() |
![]() |
Úgy vélem, nemcsak sportolás közben, hanem bárhol, bármikor szükség lehet erre a tudásra, és ha egy ilyen tréninggel növelni tudjuk az esélyeket, akkor azt meg kell tenni. A délelőtt folyamán a leggyakrabban előforduló rosszullétek, illetve sérülések bekövetkezése esetén teendő elsősegélynyújtási fogásokat is megismerhettük.
Az elméleti áttekintést interaktív gyakorlás követte, anatómiai AMBU MAN gyakorló babán, majd a résztvevők megismerhették a félautomata defibrillátor használatát is.
Köszönjük Ferinek, hogy tudását és tapasztalatait megosztotta velünk!
Örülök, hogy a tréningre ilyen sokan eljöttek, biztos vagyok benne, hogy szükség esetén számíthatunk egymásra.
Kelemen Richárd klubvezető
Fight Club Martfű