Barátaink az állatok – Állatok Világnapja a Játékvár Óvoda és Bölcsődében
Az Állatok Világnapja alkalmából a Munkácsy úti óvodába járó gyermekek részére az óvodapedagógusok, munkatársak október 7-től 11-ig különleges programokat szerveztek. Számos tevekénységgel, játékkal színesítették a nevelők a gyermekek mindennapjait, melyek az állatok megismerésére, szeretetére, gondozásának fontosságára irányultak.
Célunk az volt, hogy a gyerekek és állatok közötti barátságot erősítsük, valamint felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra és a vadon élő állatok védelmére.
A Civil pályázati forrásból nyert támogatás keretében a gyerekek „Illatozoo” játék segítségével ismerkedhetek fűszernövények illatával, melyek közül néhányat az óvoda kertjében nevelnek. A „teázoo”-ban a gyógyteákat a gyerekek saját bögréikből fogyaszthatták el, így alkalmat teremtettünk, hogy nyugodt légkörben lecsendesedhessenek.
A „futkározoo” mozgásos játékot az óvoda udvarán szerveztük. Futógyakorlatokkal, akadálypálya kialakításával, játékos feladatokkal és egyéb eszközök felhasználásával valósítottuk meg.
Az óvodában ezen a héten vendégeket is köszönthettünk. A marfűi állatorvos, Dr. Győri Dorottya Baraka nevű kutyájával, egy vörös fülű ékszerteknőssel és kis csirkékkel érkezett hozzánk. A doktornő rendkívüli állatorvosi rendelés keretében sok érdekes információt mondott el a felelős állattartásról, az állatok ápolásáról, gondozásáról. A bátrabbak „jóság” injekciót is adhattak a békés, barátságos vizsla „páciensnek”. Vendégünk volt még három nyuszi és egy törpe kecske is, akik a gyermekek körében nagy tetszést arattak, szívesen nézegették, simogatták őket, a táplálkozásukat is megfigyelhették. Sok gyermek számára nagyon érdekes volt az „állatsimogató”, hiszen sokan még nem találkoztak ilyen közelről ezekkel az állatokkal. „Keresd a párod, és „Nyomkereső „játékot is nagyon élvezték a gyermekek, szívesen keresték, követték a nyomokat, ismerkedtek a vadon élő állatokkal.
Lesták János kutyakiképző és Kardosné Ladányi Éva kutyakiképző munkatárs bemutatták a kutyusok és gazdáik szoros együttműködését.
Átadtuk a Mancs Állatmenhely Alapítvány kutyusai számára az adományokat: takarókat, konzerveket, szárazeledeleket, melyeket a Munkácsy úti óvodás gyermekek, és szüleik adományoztak, egy kis örömet szerezve ezzel az elhagyott, megmentett állatoknak.
Sáriné Papp Erzsébet „Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány” felvezetője, állatasszisztált terapeuta, Keve és Zete nevű kutyusaival egy meseszerű bemutatót tartott.
„Szortirozoo” szelektív hulladékgyűjtést összekapcsoltuk az állatok, és élőhelyük védelmének fontosságával. A gyerekekkel együtt, megkerestük milyen állatok bújtak el az erdőben. Az állatok nem érzik jó magukat, mert az erdő hulladékkal szennyezett. Összegyűjtöttük a hulladékot a megfelelő helyre! Megbeszéltük, hogy melyik tárolóba mi került. Az állatok végre jól érezték magukat, mert tiszta lett az élőhelyük.
Köszönjük szépen Dr. Győri Dorottya, Lesták János és Kardosné Ladányi Éva, Sáriné Papp Erzsébet, és a Szolnoki SZC Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium tanárainak és diákjainak a segítséget. A Tiszaföldvári Kraft bútor felajánlását, és a kis állatokat behozó szülők támogatását.
Kocsisné Vörös Marianna
Óvodapedagógus
![]() |
![]() |
„ÁllatoZOOs, futkároZOOs foglalkoZOO” – Állatok Világnapja a Játékvár Óvoda és Bölcsődében
A környezetvédelemre nevelés egyre nagyobb hangsúlyt kap társadalmi életünk minden területén. Természetszerető, környezetét védő emberekre van szükség, akik viselkedésükkel, cselekedeteikkel tenni tudnak életterük megóvása érdekében.
A környezetvédelmi szemlélet kialakítására a legfogékonyabb időszak az óvodáskor. A kíváncsi, mindenre nyitott gyermek a legérzékenyebb a környezetében végbemenő változásokra. Pedagógiai programunkban kiemelt figyelemmel kísérjük a környezetvédelem jeles napjait. Játékos formában, közvetlen tapasztalatszerzéssel minden évben megemlékezünk az Állatok Világnapjáról, ebben az évben egy egész hetet átölelő programsorozattal készültünk.
![]() |
![]() |
![]() |
Részt vettünk az óvoda által meghirdetett rajzpályázaton „Az én kedvenc állatom”, egy családi kis gazdaságban Gyevnár Ferenc, és Gyevnár Judit (szülők) jóvoltából rengeteg háziállattal találkozhattunk. Hagyományainkhoz híven idén is meghirdettük a Szolnok Városi Állatotthon kutyusai számára az adománygyűjtést, mely ismét eredményesnek bizonyult. Az óvoda apraja - nagyja szívügyének tekintette a felhívásunkat és egy hét alatt nagyon sok kutyatápot, takarót, állatjátékot gyűjtött össze, melyeket az alapítvány munkatársa személyesen vette át tőlünk. Sáriné Papp Erzsike kutyaterápiás foglalkozást tartott az ovi minden csoportjának, mely szívet melengető volt gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Ugyanezen a délelőttön teáztunk, és ismerkedtünk az illatokkal is a gyermekek örömére.
A tematikus hetet Dr. Győri Dorottya állatorvos, és kutyusa Baraka zárta, ahol a gyermekek megismerkedhettek a felelős állattartás alapvető szabályaival, a gyógyítás rejtelmeivel. A gyermekek nagyon sok élménnyel lettek gazdagabbak, csillogó szemeik, örömük azt tükrözte, hogy nem volt hiábavaló a hét megszervezése.
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyevnár Ferencnek, és feleségének Gyevnár Juditnak, Sáriné Papp Erzsikének, Dr. Győri Dorottyának a tartalmas hétért, valamint a sok-sok szülőnek, akik hozzájárultak a Szolnok Városi Állatotthon támogatásához.
Fehérné Balogh Ágnes
óvodapedagógus