Beszámoló a Kárpát-medencei Magyarság Művelődési Kör nyári cseh kirándulásáról
A Kárpát–medencei Magyarság Művelődési Kör nagy vágya teljesült az egyesület magalakulásának harmincadik évfordulóján, 2024 júliusában. Prágába utaztunk, bejártuk Csehország nevezetes helyszíneit, megcsodáltuk várait, középkori épületeit és látogatást tettünk a Morva-karszt vidéken is. A történelem során voltak magyar kapcsolataink a cseh fővárosban, említhetjük Hunyadi Mátyást, II. Rákóczi Ferencet, Liszt Ferencet vagy az Árpád-házi hercegnőket is.
Az első nap a Lednicei-kastélyban gyönyörködtünk, majd Brnoban tettünk sétát, ahol a szállásunk is volt. Felsétáltunk Spielberk várához is, várbörtönében Kazinczy Ferenc és 15 jakobinus társa is raboskodott, tiszteletünk jeléül emlékszalagot helyezett el egyik társunk, Tóth Benedek. Ezt követően a Szent Kereszt templomának nevezetességét, a „zsugorított szerzetesek” kriptáját néztük meg. A rémület és az eső futásra kényszerített bennünket, a szállásra ázva-fázva érkeztünk. Kicsi bonyodalom után letelepedtünk, Limoncelloval ünnepeltünk, és jött az édes pihenés. Sokat utaztunk és sétáltunk ezen a napon.
A második napon a Morva-karszton kalandoztunk, majd elmentünk a Punkva barlangba. Láttuk a százharmincnyolc méter magas Macocha szakadékot, vezetett túrán néztük meg a csodálatos cseppkőbarlangot. Az örök szerelmesek, Rómeó és Júlia álló- és függő cseppköve volt a legszebb számunkra. Ezt követően csónakázni indultunk, bejártuk a termeket, énekeltünk, nézelődtünk. Este Prágába mentünk, elfoglaltuk a második szállásunkat. A finom vacsora után cseh sört ittunk, sétáltunk, majd lepihentünk.
A harmadik és negyedik nap Prága volt a központi program. Vasárnap délelőtt kimentünk Kutna Horára. Ott horrorba illő dolgot láttunk: megnéztük a ciszterciták kolostorában a csontkápolnát, ahol az alagsorban minden berendezés emberi csontokból állt. Az örök élet múlandóságára emlékeztetett. Később a Szent Borbála katedrálist is megcsodáltuk, mely a Szent Vitus székesegyházhoz hasonlatos, hiszen az építők között apa-fia kapcsolat volt.
Másnap elutaztunk Karlovy Varyba, ahol az a pompa fogadott bennünket, amit csak filmekben láthatunk. A sok szálloda, a gyönyörű parkok, a hidacskák, a sörözők elvarázsoltak minket. Karlovy Vary a világ egyik legszebb gyógyfürdővárosa. Délután Prágában nézelődtünk. Láttuk a Hradzsint, a Szent Vitus székesegyházat, a Vencel–teret és a Károly hidat. Ámultunk az Arany utcácskában a kicsi műhelyekben, „találkoztunk Kafkával” is. A vacsora ismét finom volt, nemzeti ételt ettünk: knédli, sült hússal, vadas tejszínes bélszínnel és áfonyával, mellé pedig cseh sört ittunk.
Az ötödik napon Táborba mentünk, itt volt a husziták egykori erődje, melyet 1420-ban egy vizektől védett gránittömbön, Jan Ziska vezetése alatt a husziták alapítottak. A teljes anyagi és emberi egyenlőséget teremtették meg, kádakba hordták a vagyontárgyaikat. A következő állomásunk az életre kelt meseváros, Cesky Krumlov volt. Itt található Csehország második legnagyobb várkomplexuma negyven házpalotával és öt gyönyörű belső udvarral. A főtér széleit „lábas” házak veszik körül, itt áll a Mária oszlop, melyet a pestisjárvány emlékére emeltek. Délután Dél-Csehország fővárosába Ceske Budejovicébe mentünk. Megnéztük a főteret, és a városházát, melynek óratornyában harangjátékot is hallhattunk. A városban található a Budweiser sörgyár is, melynek termékét megkóstoltuk.
A hatodik napon a hazafelé vezető úton megálltunk egy Tudor kastélynál. A tárlatvezetés mindent elmondott, nekünk csak a csodálkozás maradt. A dísztermek, a könyvtár, a reggeliző szalon, a gyönyörű falikárpitos márványterem mind-mind lenyűgöző volt.
A beszámolónk, csak emlékéket villant fel, de ezeket a csodákat látni kell. A csoportban mindig jó hangulat volt, sok humor és kellemes beszélgetések színesítették a napokat. A fáradtságot hazahoztuk, itthon pihentünk. Nagyon szeretjük ezeket a programokat, a harminc éves művelődési kör méltón ápolja a megálmodók elképzelését.
Köszönjük Hegedűs Mihálynak az álmát és Szántó Marikának a sok-sok szervezőmunkát. Köszönöm a csoport minden tagjának az együttműködését és várom a következő színes programot!
Lejegyezte Biliczné P. Szabó Gyöngyi
Martfű, 2024. október 1.